
Milos Zeman cseh államfő kinevezte miniszterelnöknek Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét, Fiala pedig letette a miniszterelnöki esküt.
2021. november 29., 12:182021. november 29., 12:18
Csehország emlékezetes heteken van túl ezzel, és az új kormányfő beiktatását sem lehet majd egykönnyen elfelejteni: mivel Zeman koronavírustesztje csütörtökön pozitív lett és kéthetes karanténba kellett vonulnia, egy átlátszó fallal választották el a rendezvény többi résztvevőjétől.
Nem volt egyszerű az sem, ahogy idáig eljutottak. Amikor az októberi választáson az ellenzék ötpárti szövetsége némi meglepetésre győzött, Zeman kórházba került – mint azóta kiderült, májzsugorban szenved -, és mivel nem tudott dolgozni, sokáig nem volt, aki kinevezhette volna az új miniszterelnököt. Amikor pedig kiengedték a kórházból, hamar kiderült, hogy koronavírusos.
Zeman most kijelentette, hogy hétfőtől december 13-ig külön-külön találkozni akar a miniszterjelöltekkel, és az után megnyílik az út az új kormány megalakulásához. Korábban azt mondta, hogy a 17 miniszterjelölt közül egy ellen vannak kifogásai. Az elnök nevet nem mondott, de a sajtó szerint Jan Lipavsky kalózpárti külügyminiszter-jelöltről van szó. Ezt hivatalosan nem cáfolták, de nem is tagadták. Petr Fiala azt mondta, hogy már tájékoztatta az elnököt a jelöltekről. Ismételten leszögezte, hogy kiáll miniszterjelöltjei mellett.
Az alkotmány szerint a tényleges hatalom az új kormány hivatalos kinevezéséig az ügyvezető kormány kezében van. Petr Fiala azt nyilatkozta, hogy kormánya december közepén szeretné átvenni az ország irányítását.
(HVG)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!