Minekutána a szenátus lepasszolta, a képviselőház procedurális okokra hivatkozva napolta el a szavazást a Koalíció a családért egyesület alkotmánymódosító javaslatáról; visszaküldte azt a házbizottságoknak, döntsék el ott ők, közösen, hogy ki az illetékes, a peticionált testület az ügyben.
2017. március 30., 00:252017. március 30., 00:25
Minekutána a szenátus lepasszolta, a képviselőház procedurális okokra hivatkozva napolta el a szavazást a Koalíció a családért egyesület alkotmánymódosító javaslatáról; visszaküldte azt a házbizottságoknak, döntsék el ott ők, közösen, hogy ki az illetékes, a peticionált testület az ügyben. Mi több, mindezt megelőzően, tavaly az alkotmánybíróság napolta el ugyanennek a tervezetnek a tartalmi véleményezését; ők extra tanulmányozási időt kértek a kérdés alaposabb átgondolásához. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy az állami szervek, mint a forró krumplit, úgy dobálják egymás közt a család fogalmának alkotmányos szabályozását.
Legyünk őszinték, ez érthető is: senki sem vállalja szívesen a politikai felelősséget, amit ez a döntés előreláthatóan maga után vonszol. Egyrészt – sokak szomorúságára – Románia nem légüres térben létezik, így a meleg és LMBTQ kisebbség emberjogi sérelempolitikája komoly nemzetközi nyomással és presztízsveszteséggel fenyegeti a tervezetet netán jóváhagyó, meggondolatlan döntéshozót. Másrészt pedig – és ez utóbbi inkább a kormánytöbbséget érinti – egy esetleges elutasítás a beterjesztést távvezérlő ortodox klérussal kötött „választási szövetség” talapzatát ingatná meg.
Ezért is érthető, ha a parlamentet uraló pártkoalíció egyelőre kivár a szavazással, hiszen az alkotmánybírók ügydöntő szakértői véleménye nélkül felesleges kockázatot vállal magára. Így viszont, ha a magisztrátus elkaszálja a tervezetet, annak szaktekintélyére hivatkozva kibújhat a döntés felelőssége alól, és némi magyarázatot és hivatkozási alapot is nyer a várható canossa-járáshoz. Ugyanígy, ha a testület elfogadhatónak találja a módosítást, akkor ennek birtokában már valamivel elviselhetőbb lesz az országos és a nemzetközi számonkérés kartácstüze.
De több is forog itt kockán. Az ortodox – és a magyar történelmi egyházak által is támogatott – tervezet gyakorlatilag a nyugati demokráciák egyik alapelvét, a szekularizációt, az állam és egyház szétválasztásának kérdését feszegeti. Ezt jelzi a parlament tőszomszédságában épülő Nemzet Megmentésének Katedrálisa is, ami nevével és méretével demonstrálja: az egyház a demokratikus intézmények mellett a román államiság fő, de legalább egyenrangú pillére. Erről is szavaznak majd.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!