Újra pályáznak

Pénteken rendkívüli tanácsülést tartottak Kézdivásárhelyen. A testületi értekezleten többek között ismét elfogadták az egykori Székely Katonanevelde felújításához szükséges pályázat dokumentációját.

Bartos Loránt

2019. február 11., 00:192019. február 11., 00:19

A rendkívüli testületi ülésen a tanácsosok elsőként azt a tervezetet fogadták el, ami lehetővé teszi a kantai minorita rendház felújítására vonatkozó dokumentáció átadását a dévai Szent Ferenc Alapítványnak. Amint arról beszámoltunk, Böjte Csaba ferences atya alapítványa mintegy hárommillió eurós támogatásban részesült a magyar kormány részéről, és a munkálatok elvégzése után a műemléképületben szakmai kiegészítő iskolát fognak működtetni. A tervezetre a tanácsosok egyhangúan rábólintottak, akárcsak a 2017-ben hozott 88-as határozat módosítására, ami az úgynevezett DAC-tó rehabilitációját célzó pályázatára vonatkozott. A tanácshatározat módosítása azért volt szükséges, hogy az önkormányzat ki tudja egészíteni a projektet, ugyanis a város határában fekvő részen egy szabadidős központot szeretnének kialakítani. A város önrésze ebben az esetben 2 százalék lenne.

A régi katonanevelde épületének felújítására korábban is pályázott a céhes város önkormányzata, de pénz, illetve megfelelő pontszám hiánya miatt elutasításra került. Most úgy tették le a projektet a gyulafehérvári központi fejlesztési régióhoz, hogy megváltoztatták az épület rendeltetését. Ez azt jelenti, hogy kedvező elbírálás esetén az épületben nem a céhtörténeti múzeum kapna helyet, hanem művelődési központot létesítenének benne.

Az épület felújítása annyiba kerülne, mint a minorita rendházé: mintegy 15 millió lejbe. Ehhez a városnak mindössze két százalékos önrésszel kellene hozzájárulnia, így mindenképpen megéri egy új pályázatot letenni, hiszen siker esetén egy újabb értékes épületet lehetne megmenteni az utókor számára. A tanácsosok az utolsó napirendi pontban szociális lakás kiutalását hagyták jóvá Bartók Erzsébet részére.

Ugyan különfélék nem szerepeltek napirenden, Szigethy Kálmán tanácsos nemtetszését fejezze ki amiatt, hogy sertéspestis miatt nem tartanak kirakodóvásárt Kézdivásárhelyen. Bokor Tibor polgármester elmondta: egyetért a felvetéssel, de sajnos a fejük fölött döntöttek, és így neki nincs hatásköre arra nézve, hogy a helyzeten változtasson. Hozzátette: félő, hogy nem csak februárban, hanem márciusban sem lesz kirakodóvásár a karantén miatt. Ez az intézkedés már csak azért is érthetetlen, mert a ott nem csak hústerméket árusítanak, hanem zöldséget, mézet, mézespogácsát és sok egyéb olyan terméket is, aminek semmi köze nincs a sertéspestishez – hangsúlyozta a tanácsos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés