
A sepsiszentgyörgyi Balázs Gergő, a Székely Mikó Kollégium hetedik osztályos diákja sikerrel zárta a 2021-es évet, hiszen újabb díjjal gazdagodott. A székelyudvarhelyi Legato Egyesület által szervezett „Nem úgy van most, mint volt régen…” II. Székelyföldi Online Népdalversenyen kiemelt arany fokozatot kapott. A gimnazistával az elmúlt évben elért sikerekről, a kitartó és következetes munka fontosságáról és újévi tervekről beszélgettünk.
2022. január 07., 00:172022. január 07., 00:17
– Minden versenyre úgy készülök, hogy a tőlem telhető maximális teljesítményt nyújtsam. Ez a díj tulajdonképpen egy pozitív visszaigazolás, segít a munka folytatásában, megerősíti bennem azt a meggyőződést, hogy ha következetesen csinálunk valamit, akkor annak meg is lesz az eredménye. A népdaléneklés számomra már több mint hobbi, része az életemnek. Amikor új dalokat tanulok, egy kicsit én is beleélem magam, része leszek annak a történetnek, amiről a dal szól. És persze jó érzés látni, hogy tetszik a hallgatóságnak – mesélte Gergő.
A népdalvetélkedőn gyergyóalfalvi dalokat énekelt. A településhez és a nótákhoz érzelmi szálak is kötik.
– Erősen kötődöm ezekhez a dalokhoz, hiszen édesapám Gyergyóalfaluban született, gyakran látogatunk az ott elő nagymamámhoz, a dalokban szereplő helynevek, szituációk nekem valódi dolgokat jelentenek –tette hozzá.
Annak ellenére, hogy már jó ideje a versenyek is az online térbe költöztek, és lassan hozzászoknak a versenyzők, hogy otthon, egy kamerába nézve kell előadni a dalokat, ily módon nem tudják megtapasztalni a fizikai jelenléttel szervezett rendezvények pozitív, ösztönző hatásait.
– Az otthon elkészített felvételnek nagy előnye, hogy többször is lehet próbálkozni és a legjobb változatot beküldeni, de amikor fizikailag is együtt vagyunk, a többi versenyző jelenléte ösztönzőleg tud hatni, mozgalmasabb a vetélkedő, fel lehet mérni a mezőnyt. Tehát mindkét változatnak megvannak az előnyei és a hátrányai is – magyarázta.
Gergő már kisiskolás korától vesz részt népdalversenyeken, megtanulta leküzdeni a lámpalázat. Az éneklés számára egyfajta küldetés.
– Éneklés közben sok mindenre kell figyelni. Eleinte el sem tudtam képzelni, hogy ennyi mindenből áll össze egy népdal eléneklése. A legegyszerűbbek a kezdő hangmagasság, a dallam meg a szöveg, de emellett még ott van a megfelelő ruházat, a testtartás, a légzéstechnika, a kiejtés és még sok egyéb. A hagyományt nem ápolni kell, mert nem beteg, hanem megélni. Azzal, hogy sok embernek mutathatom meg a magyar népdal és néptánc szépségeit, remélem, én is hozzáteszek egy mákszemnyit ennek a hagyománynak a továbbéléséhez, fennmaradásához – emelte ki.
Az elmúlt évben a XIX. Tiszta Forrás Népdalvetélkedőn megyei első, és regionális második díjat szerzett, a Kriza János Országos Balladaéneklő, Balladamondó és Mesemondó Versenyen pedig dicséretet kapott. A díjak, elismerések pozitív visszajelzések, bizonyítékai annak, hogy jó úton halad.
– Természetesen jól esnek a díjak, elismerések, de ezen kívül a fellépések, versenyek kapcsán rengeteg élményben volt részem, sokat utaztunk, új barátokat szereztem, egyszóval színesebbé tette az életemet – fejtette ki.
Gergő kitűnő tanuló, több tantárgyversenyen is elismerésben részesült. Énekórára, néptáncra jár, kevés szabadidejét a barátaival tölti, és közbe-közbe a jégkorongra is szakít időt.
Bízik abban, hogy a 2022-es esztendő változást hoz, újra láthatjuk egymás mosolyát, és a fellépések is visszatérnek.
– Még ha közhelynek számít is, azt szeretném, hogy 2022-ben végre maszk nélkül járhassunk-kelhessünk, láthassuk egymás arcát-mosolyát, újra visszatérjenek a fellépések, rendezvények, utazhassunk korlátok nélkül nyaralni, vakációzni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!