Pár hete számoltunk be arról, hogy újabb, „lehetséges drágítás” előtt áll a Tega Rt. köztisztasági vállalat. Tegnap a vállalat vezetősége bejelentette, elkerülhetetlen a 2 lejes, személyenkénti áremelés.
2017. május 31., 00:322017. május 31., 00:32
Pár hete számoltunk be arról, hogy újabb, „lehetséges drágítás” előtt áll a Tega Rt. köztisztasági vállalat. Tegnap a vállalat vezetősége bejelentette, elkerülhetetlen a 2 lejes, személyenkénti áremelés.
A márciusi drágítás után – amikor vidéken fejenként 50 banival, illetve városon 1 lejjel növelték a hulladékelszállítás költségeit – újabb 2 lejes, illetve jogi személyek esetében 13,33 lej/köbméter adóilleték szerepel majd a májusi Tega-számlákon (az adó vidéken, illetve városon is egyforma).
Máthé László vállalati vezető elmondta, a gondot a kormánybeli fejetlenség okozza, ugyanis a már meglévő illetékek mellé, a lerakóba kerülő hulladékra az év első napjától tonnánként 80 lejnyi terhet is kiróttak. Kormányváltás után a „szakemberek” rájöttek, hogy rossz a megfogalmazás, így egy újabb módosítást kezdeményeztek, amely szerint nem az egész lerakóba kerülő hulladékmennyiségre, hanem csak az éves célok nem teljesítésére (szelektív rátára) szabnák ki ezt a 80 lejes illetéket. Ez a „normalitás” felé vezető kezdeményezés viszont Bukarestben elakadt.
– Ha a kormány lép, akkor mi is eltöröljük a 2 lejes illetéket – nyugtatta a kedélyeket a vállalatvezető. Érdeklődésünkre kiderült, az illetékesek számtalan „közbenjárással” is próbálkoztak a fővárosban, ám csak az üres ígéretekkel maradtak.
– Nincs pénz az államkasszában, húzzák az időt – szögezte le faggatózásunkra Tóth-Birtan Csaba, az Öko-Sepsi önkormányzati társulás elnöke, hangsúlyozva, a kormány tétlensége miatt a Tega Rt. csupán áprilisban több mint 200 ezer lejes vesztséget jegyzett, így áremelés nélkül hónapok kérdése lenne, és bebukna a vállalat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!