Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
2022. március 08., 00:022022. március 08., 00:02
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet március 4–5. között a Jobbágyfalva melletti Tündér Ilona völgyében tartotta 2022. évi küldöttgyűlését, amely a szervezet legfontosabb döntéshozó testülete. A gyűlés tagjai az elnökség, az egyházköri elnökök, a mentorok, a működő fiókegyletek két-két képviselője, továbbá a jelenleg nem működő ifjúsági egyletek egy-egy küldötte voltak, tanácskozási joggal részt vettek a központi munkatársak is. Összesen 44 fő jelent meg.
A küldöttgyűlés áhítattal kezdődött, amit a hivatalos megnyitó, a jegyzőkönyv-hitelesítők felkérése, a jelenlét számbavétele és a tárgysorozat meghatározása követett. A küldöttgyűlés a következő napirendi pontokra épült: az ODFIE elmúlt időszakbeli tevékenységének értékelése, az ifjúsági és egyetemi lelkész beszámolója, az ODFIE elnöksége által javasolt rövidtávú stratégia bemutatása, alapszabályzat módosítása, javaslatok és indítványok, valamint a tisztújítás.
A küldöttgyűlés határozata értelmében az ODFIE elnöksége a következőképpen épül fel: elnök: Magyari Zita Emese (Kolozsvár–Szentháromság), alelnökök: Ilkei Árpád (Vargyas), Kondert Zsuzsanna (Marosvásárhely), Lőrinczi Zsófia (Szentábrahám) és Nagy Norbert (Marosvásárhely).
A küldöttgyűlés kifejezhetetlen hálájának próbált hangot adni Popa Ilona leköszönő elnöknek a tevékenységéért, aki szakértelmével, illetve lojalitásával rendkívüli munkát végzett, amellyel hozzájárult a szervezet épüléséhez. Popa Ilona 12 éven át volt az ODFIE vezetőségi tagja társelnöki, főtitkári, majd az elmúlt 5 évben elnöki minőségben.
A küldöttgyűlés köszönetét fejezte ki az előző vezetőség leköszönő tagjai felé is, Andrási Botond, Barothi Brigitta és Szekeres Rita, hosszú időn keresztül kormányozták az ODFIE-t, és lelkesedésükkel számtalan megvalósítást tudhatnak magukénak.
(közlemény nyomán)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!