
Épített örökségünk féltői a napokban aggodalommal jelezték József Álmos sepsiszentgyörgyi helytörténésznek, hogy a megyeszékhely egyes műemlék épületeiről (pl. a Mihai Viteazul Főgimnáziumról, a Székely Nemzeti Múzeumról) eltűntek a táblák, amelyeken ezeknek az építési ideje, esetleg korábbi rendeltetése szerepelt. Az üggyel kapcsolatban Tóth-Birtan Csaba alpolgármester tájékoztatott.
2022. február 25., 00:192022. február 25., 00:19
Kivételesen nem történelmi múltunk eltüntetésének szándéka áll a táblák eltűnése mögött, hanem a városháza szeretné ezek arculatát megújítani, a korhoz illővé tenni. Azaz a régi, fémből készült, megfeketedett táblákat megtisztíttatják egy szakcéggel, majd visszahelyezik őket, miután eléjük egy átlátszó védőlap kerül.
Ennél is fontosabb, hogy ezután mindegyik régi és új táblára, illetve mellé QR-kód kerül, amelyek beszkennelése átirányít egy honlapra, ezen pedig négy nyelven is (magyarul, románul, angolul, németül) információt kaphat az érdeklődő az adott épületről. Az ismertető szövegek nagy részét (több mint harminc épületre) József Álmos írta, a vártemplomról azonban Csáki Árpád történész, míg a Székely Nemzeti Múzeumról Boér Hunor muzeológus informálja az érdeklődőket. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!