Új stratégia szükséges

A Tusnádon zajló Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor gazdag kínálatából mi szerdán a Bándi Nándor és Éger György szerkesztésében, Magyarok Romániában 1990–2015 cím alatt 2017-ben megjelent kötettel való ismerkedést választottuk. Bemutatására Bodó Barna egyetemi tanár (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem) vállalkozott a Janus Pannonius Irodalmi Kávéházban.

A romániai magyarok helyzetét történelmi, szociológiai, nyelvi, jogi, oktatásügyi és egyházi vonatkozásban áttekintő és elemző tanulmányokból összeálló könyv olvastán az erdélyi magyarság önképére és társadalmi esélyeire vonatkozó következtetések is levonhatók, azonban vannak hiányosságai is.
A kiadványban elsőként Bárdi Nándor történész foglalja össze a romániai magyarság politikájának lényegét 1918 és 1989 között, majd Kiss Tamás demográfus és politológus bemutatja a társadalmi és demográfiai folyamatokat, Horváth István szociológus a nyelvismeretről, nyelvi jogokról és nyelvhasználatról értekezik, Fábián Gyula jogász, egyetemi tanár pedig a ránk vonatkozó jogi keretet ismerteti. A továbbiakban Kiss Tamás és Toró T. Tibor szociológus, valamint Székely István Gergő politológus az erdélyi magyarság Románián belül elfoglalt helyét próbálja meghatározni, Papp Z. Attila és Márton János szociológus az oktatás, míg Kiss Dénes szociológus az egyházak és vallási élet helyzetét tárja az olvasó elé. Végezetül a nyilvánosságról és médiafogyasztásról olvashatunk Magyari Tivadar szociológus és szintén Kiss Tamás tollából.
Bodó Barna szerint a könyv által feszegetett legfontosabb kérdés, hogy miként határozzuk meg az erdélyi magyarságot, ha úgy tetszik, magyar társadalmat. Kisebbség, politikai közösség vagy diaszpóra? A válasz pedig nem is olyan egyszerű, mint amilyennek első hallásra tűnik. Egy nemzet ugyanis egységes intézményrendszerrel rendelkezik, az erdélyi magyar nemzetrész esetében viszont ez nem lehetséges, mert tulajdonképpen három léthelyzetben éli az életét. Tömbben, ahol túlnyomó többségéből adódóan még az állami intézmények is őt szolgálják. Marosvásárhelytől Nagyváradig azonban már front húzódik, így nyomás alatt kell helytállnia. A magyarságnak ugyanis számbeli kisebbségbe szorulása ellenére is van még kellő ereje a helyi közéletbe való beleszóláshoz és érdekei érvényesítéséhez, vagyis a politika aktív tényezője maradt. A harmadik és egyben az utolsó az a szórvány, amelyben saját erőforrásaiból képtelen az önazonosságát meg- és fenntartani, ezért külső segítség nélkül egy bizonyos időn belül óhatatlanul felszámolódik.
Mindebből kitűnik, hogy az erdélyi magyarok gondjai az általuk elfoglalt élettér függvényében változnak, ami helyenként más-más megközelítést és megoldást követel. Erre azonban ez a kötet, sajnos, sem tesz kísérletet, pedig a mindennapok gyakorlata is azt mutatja, hogy égető szükség lenne rá. Az uniós mintára átgyúrt, és 2011-ben érvénybe lépett oktatási törvény például csak Temesváron hat magyar iskola megszüntetését okozta, amikor az intézményi finanszírozás helyett bevezették a fejkvótát. A megmaradásunk biztosítása tehát nem általános, hanem helyzetekre szabott stratégiák kidolgozását követeli.