
2020. augusztus 27., 00:062020. augusztus 27., 00:06
– Miként fogadta a felkérést, hogy ön legyen az új igazgató az óvodában?
– Még tavasz tájékán megkérdeztek, vállalnám-e a feladatot. Rengeteget törtem a fejem, nagyon sokat gondolkodtam, eleinte nagyon határozottan tiltakoztam. Volt igazgatónőnk, Gergely-Kovács Katalin nagyon szerette volna, hogy én vegyem át a tisztségét. Én az ő munkáját nagyon tiszteltem mindig is, rengeteget tanultam tőle, és sajnálom, hogy lemondott, visszamegy tanítani. Aztán végül igent mondtam.
– Mi volt az oka a hosszas gondolkodásnak?
– A sok papírmunka tűnt nehéznek, illetve a fentről jövő bizonytalanságok miatt gondolkodtam sokat. Én a gyermekekkel szeretek leginkább foglalkozni, 38 éve tanítok, kilenc évet iskolában dolgoztam, azon kívül óvónő voltam. Nyilván ott is van papírmunka, és fontosnak tartom a tervezést, a felkészülést a tevékenységekre. De a feladatunk ezen részét kevésbé szerettem. Azt, hogy tanítsak is és igazgassak is, nem vállalnám, ahhoz szerintem két ember kell, így sajnos mostantól nem leszek már közvetlenül a kicsikkel. A gyermekek között pedig ki lehet zárni a kinti dolgokat, az ember ki tud kapcsolni, ez nagyon fog hiányozni. Szerintem gyakran be fogok járni a kicsikhez, főleg az én csoportomba, ők most nagycsoportosak lesznek. Kata kezében azonban ott volt az aduász, miszerint közel állok már a nyugdíjhoz, miért is ne próbálnék ki valami újat. Belegondoltam, rájöttem, van ebben valami. Így hát, amíg bírom, csinálom, ha már nem, akkor abbahagyom.
– Mit szeretne elérni munkássága alatt?
– Nincsenek nagy, eget rengető céljaim. Nem szeretem a túlzásokat, sem a jó, sem a rossz irányban, igyekszem megőrizni a normalitást szélsőségek nélkül. Mivel annyi bizonytalanság van körülöttünk, azt szeretném, ha a gyermekek itt biztonságban és jól éreznék magukat. Egyre kevesebb kisgyermek van Kovásznán, nekik pedig szeretnék olyan intézményt biztosítani, ami róluk és értük szól, ahol tudnak fejlődni mind szellemileg, mind lelkileg. Az óvoda bizonyos szempontokból olyan, mint a család. Otthon is akkor boldog és kiegyensúlyozott a gyermek, ha a szülei is azok. Ugyanez vonatkozik a pedagógusokra, nem didaktikai alkalmazottakra is itt az óvodában, hiszen ők veszik körül a kicsiket. Ezt szeretném elérni, habár tudom, hogy nem lesz könnyű. Mint mondtam, ez nem nagy dolog, de fontos, hogy biztonságos, baráti környezetet biztosítsunk a gyermekeknek, hogy a szülők nyugodt szívvel bízzák ránk őket hosszú órákig. Meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hiszen megannyi probléma, bizonytalanság van, ami nem rajtunk múlik. Meg kell tanulnom lavírozni azonban ezen gondok között is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!