Biztató és lelkesítő felfedezést tettek a nagyajtai unitárius vártemplom felújítását végző szakemberek múlt héten.
2019. október 15., 00:022019. október 15., 00:02
Múlt héten adták át a gidófalvi templomban felújított falképeket az egyházközségnek, ott a viszonylag ép újszövetségi jelenetek mellett a Szent László-legenda ábrázolását is felfedezték (bár csak igen töredékesen tudták részleteit rekonstruálni), azt megelőzően pedig az oklándi unitárius és a marosvásárhelyi református vártemplomban kerültek elő hasonló képsorok. Ezek után is meglepő, sőt szenzációs leletnek minősül a Nagyajtán felfedezett, viszonylag jó állapotú részlet – mondta Jánó Mihály. Ezt a 20. században ugyan már látták, majd náddal rögzített kátránypapírral letakarták, és újra lefestették, mert protestáns templomban nemkívánatosak a képek. Egyébként a szakember szerint minden Szent László-freskó különlegesen érdekes, mert azok nem sablonra készültek, különféle festőműhelyek festették őket, jelen esetben valószínűsíthető, hogy egy oklándi mester munkájáról van szó.
Eddig a glóriás Szent László arcát és egy-két ló fejét azonosította egy-egy kutatóablakban Szakács Tamás restaurátor. A jövő héten a Székely Nemzeti Múzeum régészei is megkezdik az ásatásokat.
A 15. században épült nagyajtai unitárius templomra 2017-ben uniós pályázati forrásból sikerült másfél millió eurós finanszírozást szerezni, a templom, a torony, a várfalak, bástyák és a környezet teljes rendbetételét 2021 júniusáig kell befejezni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!