
Helyi érdekeltségű turisztikai üdülőhely válhat négy háromszéki településből. Kézdivásárhely, Uzon, Sepsiszentgyörgy és Csernáton indult el az úton, amelynek ez a célja. Előbbi kettő már benyújtotta a dokumentációt és a kérelmeket, utóbbiak még a dokumentáción dolgoznak.
2022. február 22., 00:072022. február 22., 00:07
A kezdeményező Kovászna Megye Tanácsa a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületen keresztül indította el a folyamatot. Jakab István Barna, a megyei tanácsa alelnöke a sajtónak azt nyilatkozta, szerinte a jövőben több település is megpályázza majd ezt a címet. Hozzátette, az említett települések a legmagasabb pontszámot érték el az adott szakaszban, így a státusz megszerzésének esélye egészen magas.
Amellett, hogy hangzatos címről van szó, több előnyt is ad a viselőjének. Az alelnök kifejtette, a legfőbb hozadéka az, hogy mind a település, mind a vendéglátó-ipari szereplők többletpontokat kaphatnak olyan pályázati projektekben, amelyek a turizmust szolgálják.
– Többször előfordult, hogy egyes projektekben csak olyan települések vehettek részt, amelyek rendelkeznek ezzel a címmel. Emellett egy turistát vonzani akaró település számára fontos, hogy a neve mellett szerepel a turisztikai üdülőhely cím – emelte ki az alelnök.
A folyamat 2020 augusztusában indult el, akkor 11 Kovászna megyei település teljesítette volna a helyi érdekeltségű turisztikai üdülőhely minősítésének megszerzéséhez szükséges feltételeket: Árkos, Zabola, Kommandó, Sepsibükszád, Csernáton, Gelence, Maksa, Málnásfürdő, Szitabodza, Réty és Uzon. A megyében jelenleg két ilyen címmel rendelkező település van, Kovászna város és Bálványosfürdő. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!