Trianoni gondolatok 2021. június negyedikén

Június negyedike a nemzeti gyász és a nemzeti összetartozás napja a kárpát-medencei magyarság és szerte a világban élő honfitársaink számára. Amíg magyar él a Földön, gyászolja Trianont. (Illyés Gyula mondta: magyar az, akinek fáj Trianon.) Ezt a tragédiát nem lehet elfelejteni, nem lehet feldolgozni. De bizonyos értelemben túl kell lépni rajta. Meg kell mutatni a világnak: élünk és élni akarunk! Határokon is átívelve összefogunk, összetartozunk. A gyász pillanatában meg kell fogni egymás kezét, és világgá kiáltani: életben maradunk! A gyász közel hoz egymáshoz, ebből kell erőt merítenünk és feltámadni. Feltámadni a szó tág értelmében.

A békediktátum megalkotásakor nem hallgatták meg Magyarország képviselőit. Amikor már mindent eldöntöttek, akkor adtak szót egy megalázó módon kezelt, utolsó percben odarendelt magyar delegációnak. Csupán a látszat kedvéért. Nagyszabású és nagyhatású, angolul, franciául, németül és olaszul elmondott beszédének befejezése után a jelenlévők emlékezete szerint így szólt gróf Apponyi Albert a végzetes döntést hozókhoz: „Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját.”

Látnoki mondat volt. Magyarország, ha csonkán is, de áll még, és híven őrzi a hagyományos európai értékeket. A „művelt Nyugat” erkölcse, európaisága és kereszténysége pedig omladozik az Atlanti óceán két partján.

Nem a harcmezőn, hanem az összetartozást hirdető és megvalósító politikában ma is érvényesek József Attila 1922-ben papírra vetett gondolatai:

József Attila: Nem, nem, soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

Csóti György