Törvényhozók erénye

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Székely Hírmondó

2021. február 19., 00:042021. február 19., 00:04

A törvényhozás megszavazta ugyan a parlamenti munkáért járó speciális szolgálati nyugdíj eltörlését, mégis, mivel e népszerű politikai döntés technikai kivitelezése – a jogszabály módosítása – oly gyatrára sikeredett, hogy azt előreláthatóan az alkotmánybíróság kénytelen lesz elkaszálni, másrészt pedig tekintettel arra, hogy a jelenlegi módosítás 2%-át sem érinti a különnyugdíjaknak, könnyen megállapítható, hogy távolról sem jutott nyugvópontra a kérdés.


De kisebb vitát kavart az RMDSZ magatartása is, mivel dacára az összpárti támogatásnak, a magyar választottak tartózkodtak a szavazáskor. Mint mondják, ez nem azért történt, mert nem támogatnák a „luxusnyugdíjak” ügyének rendezését, hanem éppen ellenkezőleg, keveslik és alkalmatlannak is tartják a román pártok ebbéli erőfeszítését. Mert ahelyett, hogy a legmagasabb közméltóság, az államfő munkabérét viszonyítási pontnak vennék, és afelett mind a 11 jogosulti kategória esetében megvágnák, konkrétan megadóztatnák ezeket a jövedelmeket, a román törvényhozás minap bemutatott önmérséklete inkább csak üres erényfitogtatás, és alkalom a populista ízű pártnyilatkozatok hangoztatására.


No, nem mintha nem férne rá a román törvényhozásra az erények, így az önmegtartóztatás hangoztatása, különös tekintettel az iránta táplált közbizalom alacsony szintjére. Főleg, hogy a különnyugdíjak legkevésbé a demokratikusan választott politikai elitnél, hanem elvileg az általa szabályozott és ellenőrzött különböző szakapparátusok kádereinél csapódnak le (pl. majd 25% az erőszakszervezeteknél, akik mundérja pedig a köztársaság intézményeinél jóval nagyobb megbecsülésnek örvend). A demokrácia iránti közbizalom erősítése végett üdvös és példamutató lehetett volna a parlament önszabályzó buzgalma.
De így, hogy bekerült az USR–Plus kiegészítése is (ti. a különnyugdíjak eltörlését minden jogosultra, visszamenőleg, a már folyósított nyugdíjakra is alkalmaznák), elkaszálja majd az alkotmánybíróság, hát erősek a kételyek. Ez inkább a politikai napirend terelgetése, mintsem problémamegoldás. Leginkább annak a törvényhozói teljesítménynek az iskolapéldája, amely alapján sokan még a rendes nyugdíjat is sajnálják az országháztól.

Pozsony János Csaba

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés