Több színtéren bizonyítottak

Többhetes osztrák és lengyelországi edzőtáborozás után elkezdődött a versenyidény a háromszéki sízők számára. A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club színeiben szereplő versenyzők már túl vannak egy országos megmérettetésen, de nemzetközi színtéren is hallattak magukról.

Székely Hírmondó

2022. február 10., 00:082022. február 10., 00:08

Ebben a szezonban az eredeti négy országos versenyből eddig mindössze egyet rendeztek meg, ennek a felsőbányai Șuior adott otthont. A sepsiszentgyörgyi csapat pechjére hatból csak három versenyzőt tudott nevezni, Bíró Maja és Méder Zsófia ugyanis betegség, Florea Csanád pedig sérülés miatt kénytelen volt kihagyni ezt az alkalmat. A rajthoz álló 147 versenyző kitűnő körülmények között versenghetett, először óriás-műlesiklásban. U14-ben 47 sportoló vágott neki a megmérettetésnek, Varga-Orbán Csanád a 23. pozícióban zárt, míg Rareș Hinti a 8. helyen végzett.

Ezt követően következett a műlesiklás, a versenyt megelőző éjszaka közel 50 centiméter friss hó hullott, emiatt pedig újratűzték a pályát. Ezúttal Varga-Orbán Csanád mindkét futamot befejezve a 22. lett, míg Rareș Hinti az első futamot a harmadik, a másodikat a pálya állapota okozta hiba miatt a negyedik helyen fejezte be. A harmadik nap U18-ban Barta-Martina Mátén volt a bizonyítás sora, aki műlesiklásban képviselte a háromszéki klubot. A fiatal versenyző egy év kihagyás után állt ismét rajthoz, az első futamon kiesett, majd a nagyon technikás pályatűzés miatt a második futamot nem fejezte be.

Következik a brassópojánai Teleferic-kupa, amely kvalifikációs viadal a FIS Children Throphy nemzetközi versenyre. Erre a megmérettetésre Bíró Maja és Rareș Hinti biztosan elutazik, hiszen tagjai a korosztályos román válogatott keretnek.

Nemzetközi porondon Kis Tímea három kiváló színvonalú versenyen vett részt. Előbb a lengyelországi Suchében a Szlovák Olimpiai Bizottság által szervezett FIS-versenyen tette próbára magát, amelyen hét ország 50 sportolója között a 26. helyen végzett. A folytatásban kéthetes lengyelországi edzőtábor következett, majd a szlovéniai Roglában újabb FIS-viadalon szerepelt. Ezúttal már tizenegy ország versenyzői voltak jelen, ahol a háromszéki síző az első futamban bejutott a legjobb tízbe, végül pedig a 13. pozícióban zárt. Kis Tímea legutóbb a szlovákiai Valčianska Dolina síközpontba utazott, ahol első nap a 17. helyen végzett, második nap egy kitűnő második futam után nagyon nehéz körülmények között a nyolcadik legjobb idővel ért célba, végül a két futam után a tizedik lett. Kis Tímea egyre jobban teljesít, a vetélytársakhoz viszonyítva a különbségek egyre kisebbek. Legközelebb brassópojánai edzőtáborba vonulnak a felnőtt és kadét sportolók, akikhez Zöld Róbert is csatlakozik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés