
Sokkal jobban működik a véradás intézményen kívül, mint a vérközpontban, ezért több mobil-véradást szerveznek a jövőben – mondta dr. Andy Rosin.
2019. február 14., 00:162019. február 14., 00:16
Az orvos elmondta: időről időre megszervezik a mobil-véradást Kovászna megyében, mivel bevált, sokkal többen jelentkeznek így, mint ahányan a vérközpontba mennek be naponta. A napokban Bodzafordulóra szálltak ki, ahol közel száz jelentkező került, köztük mintegy húsz tűzoltó, katona és egészségügyi alkalmazott. Korábban a Szimplába szervezték meg az akciót, a rendhagyó környezetben is volt több érdeklődő, így a tervek szerint évente legalább háromszor oda is visszatérnek.
A vérközpont igazgatója elmondta, a ’89-es fordulat előtt országos szinten és Kovászna megyében is többen jelentkeztek vérdonornak, akkor ugyanis a szakszervezetek mozgósították a munkásokat, és a katonaságnál is szerveztek véradást időről időre. Most csak az önkéntesekre számíthatnak, ezért próbálnak különböző rendhagyó akciókat szervezni. Ugyanakkor azokat, akik vért adnak, ételjegyekkel honorálják, a központon kívül szervezett véradásokon kolbászt is sütnek a résztvevőknek, de ingyen kávé, olykor vörösbor is jár.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!