Több mint négyszáz feltételezett elkövetőt azonosítottak egy németországi pedofilügyben

Négyszáznál is több feltételezett elkövetőt azonosítottak és több mint hatvan kisgyereket és fiatalkorút mentettek ki kínzóik uralma alól az utóbbi évek legnagyobb szabású németországi gyermekbántalmazási ügyében, amelynek nyomozása szerdán ért véget.

Székely Hírmondó

2022. január 13., 10:222022. január 13., 10:22

Négyszáznál is több feltételezett elkövetőt azonosítottak és több mint hatvan kisgyereket és fiatalkorút mentettek ki kínzóik uralma alól az utóbbi évek legnagyobb szabású németországi gyermekbántalmazási ügyében, amelynek nyomozása szerdán ért véget.

A kölni rendőrkapitányság Berg nevű nyomozócsoportja 26 hónapig tartó munkával 439 feltételezett elkövetőt azonosított, és 65 gyereket, illetve 17 év alatti fiatalkorút emelt ki környezetéből, amelyben szexuális bántalmazásnak volt kitéve.

A legkisebb áldozat mindössze háromhónapos volt. Kínzói megerőszakolták – mondta szerdai kölni tájékoztatóján a nyomozócsoport vezetője, Michael Esser.

Elmondta, hogy a legsűrűbb időszakban 350-en dolgoztak a Bergisch Gladbach-i gyermekbántalmazási eset feltárásán.

A Köln mellett fekvő városról elnevezett, szerteágazó ügy 2019 októberében kezdődött. Kiindulópontja egy családi ház Bergisch Gladbachban, amelynek időközben elítélt 45 éves tulajdonosa több tucat szexuális bűncselekményt követett el a lánya ellen. Az áldozat az első eset időpontjában háromhónapos volt.

A saját gyermeke ellen forduló német szakács egy beszélgetőfórumok és azonnali üzenetküldő szolgáltatások révén összekapcsolódó nemzetközi hálózat tagjaként tevékenykedett. Bűncselekményeit dokumentálta, a felvételeket a hálózatban terjesztette. Több terabájtnyi adatot foglaltak le nála, csak a mobiltelefonján 130 ezer fotót találtak.

A kapcsolatai révén a nyomozók előtt fokozatosan feltáruló hálózat kiterjedésére senki sem számított. Az elkövetők többnyire férfiak. Drasztikus bántalmazási jelenetekről készült videókat küldtek egymásnak. Néhányan még a való életben is cseréltek áldozatot egymással, és nem számoltak a lebukás veszélyével. Annál jobban meglepődtek, amikor a rendőrség közbelépett – emelte ki Michael Esser.

Kiemelte, hogy a nyomozás során előfordultak „nagyon szürreális” helyzetek. Ilyen volt, amikor sírtak a gyerekek, miután elválasztották őket a bántalmazóiktól.

Egy aacheni kislány például a meghallgatásán kétségbeesetten kapaszkodott egy plüssállatba, amelyet a nagybátyjától kapott ajándékba. Éppen ez a férfi volt a gyanúsított, aki „leírhatatlan szenvedést okozott a gyermeknek” – mondta Michael Esser.

„Még a legtapasztaltabb nyomozókat is megdöbbentette a visszaélések súlyossága” – tette hozzá.

A nyomozás révén Észak-Rajna-Vesztfália tartományban eddig 15 bírósági eljárás indult, és 13 ítéletet hoztak. Együttvéve több mint 80 év börtönbüntetést szabtak ki a pedofil bűnözőkre. Két vádlott az ítélethirdetés előtt meghalt.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés