Tizenöt éves a HÁRIT

A HÁRIT tisztújító küldöttgyűlése újra bizalmat szavazott Kelemen Szilárdnak, valamint az új elnökségi tagoknak február 25-én Sepsiszentgyörgyön. Az idén 15 éves ifjúsági szervezet tisztújító gyűlésén több mint 100 fiatal vett részt.

Székely Hírmondó

2022. március 02., 00:312022. március 02., 00:31

Elsőként Oltean Csongor MIÉRT-elnök idézte fel a szervezet elmúlt 15 év évet, amelynek a kezdetektől része volt, majd Grüman Róbert, a HÁRIT első elnöke mondott köszöntő-biztató szavakat. A továbbiakban Andriesei Alexandru, az Asociația Identitate și Dialog Egyesület részéről az interkulturális párbeszédre, Majláth Attila a Társalgó rádióműsor részéről, pedig a roma fiatalokkal való partnerségre hívták fel a figyelmet. A küldöttgyűlés részeként a HÁRIT programfelelősei beszámoltak az elmúlt időszakban megszervezett sikeres rendezvényekről.


– Megkérdőjelezhetetlen közös eredményeink vannak: mi szervezzük a régió legnagyobb ifjúsági fesztiválját, a SIC Fesztet, az elmúlt 5 évben a HÁRIT-nak köszönhetően több mint 500 fiatal szerzett külföldön tapasztalatot az Erasmus+ program által, minden évben újabb ifjúsági szervezetek jogi bejegyzéséhez nyújtunk segítséget – részletezte beszámolójában Kelemen Szilárd HÁRIT-elnök.


A tisztújítás eredményeképpen egy részben megújult elnökség fogja vezetni a megye legnagyobb ifjúsági ernyőszervezetét: Kelemen Szilárd elnök, Antal Balázs ügyvezető elnök, továbbá Lakatos László önkormányzati, Prezsmer Csaba gazdasági, Kerekes Arnold sportügyekért felelős, Cserei György fiatal gazdákért felelős, Buna Hunor egészségügyi programokért felelős, Sinka Norbert orbaiszéki, Ráduly Róbert erdővidéki, Pakuci Tamás sepsiszéki, Béres Norbert ügyvezető elnökség működéséért felelős, Colț Aliz rendezvényekért felelős, Hirni Botond nemzetközi programokért felelős és Solymosi Ákos PR és arculatért felelős alelnök, Uzoni Hilda önkéntesekért felelős alelnök, Kosztándi Kriszta diáktanácsokért felelős alelnök, Hirni Előd logisztikáért felelős alelnökök.


A tisztújító küldöttgyűlésen 43 tagszervezet 104 fiatalja vett részt, akik a HÁRIT alapszabályzatának a módosításáról is döntöttek: a következőkben egyéni tagjai is lehetnek a HÁRIT-nak, vagyis minden 14–35 év közötti, Kovászna megyei lakcímmel rendelkező fiatal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés