A kovásznai tisztújító küldöttgyűlésen újabb két évre szavaztak bizalmat Kelemen Szilárd Péternek a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) élére.
2019. november 25., 00:072019. november 25., 00:07
Az elnökjelölt bemutatta programcsomagját, meghatározva az elkövetkező időszak célkitűzéseit: „Úgy gondolom, hogy három fő irányvonalat kell követnie a HÁRIT-nak az elkövetkező tíz évben: választ kell találnunk a fiatalok lakhatási kérdésére, ugyanakkor segítséget kell nyújtanunk a munkahelyek közvetítésében, valamint ösztönző kezdeményezéseket kell tegyünk, családalapítási programot kell létrehoznunk” – hangsúlyozta Kelemen Szilárd Péter, a HÁRIT elnöke.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntőbeszédében egy üzenetet fogalmazott meg a fiatalok irányába: „Minden társadalomban a nők és a fiatalok változtatják meg a közgondolkodást. Hiszem, hogy Székelyföld csak a fiatalok révén tud megújulni és versenyképes lenni. (...) A mi fiataljaink a mi aranytartalékunk. Aki elereszti a fiataljait, az elveszíti a jövőjét. Saját tapasztalatból mondom, hogy külföldön eltölteni valamennyi időt, tanulni, dolgozni mindig hasznos és jó dolog, de előbb-utóbb vissza kell térni, mert a ti jövőtök nem ott, hanem itt vár rátok.”
„A fiatalok nemcsak munkára jelentkeznek, hanem olykor nekünk is munkát adnak! Állunk elébe, közösen megyünk előre! Jó érzés látni, hogy a megye minden régiójából jönnek fiatalok, tanácskoznak, és reális, megvalósítható terveket, célokat tűznek ki maguknak az elkövetkezendő évekre” – mondta Fejér László-Ödön, az RMDSZ háromszéki szenátora, majd gratulált az újraválasztott elnöknek.
„Egy ifjúsági szervezet leköszönő vezetője akkor lehet megnyugodva, ha látja a lelkes fiatalokat maga után, azokat, akik tenni szeretnének, akiknek ötleteik, elképzeléseik vannak, és munkát rendelnek ahhoz, hogy mindezeket meg is valósítsák” – vélte Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Hozzátette, büszke a szervezetre, és a fiatalok felelőssége, hogy a csapat továbbra is működjön, és lehetőséget adjon minél több háromszéki, székelyföldi fiatalnak.
Kelemen Szilárd Péter HÁRIT-elnöknek és Antal Balázsnak, a HÁRIT ügyvezető elnökének munkáját 14 elnökségi tag segíti az elkövetkezőkben: Gábor Balázs (gazdasági programokért felelős), Vajna Ervin (önkormányzati programok felelőse), Kerekes Arnold (főtitkár, nemzeti ügyekért felelős), Krecht Rudolf (IT programokért felelős), Könczei István (agrár programokért felelős), Biró Eszter (fiatal családok programjáért felelős), Sebestyén Tihamér (fenntartható fejlődés, zöld programokért felelős), Prezsmer Csaba (pénzügyi és költségvetési felelős), Lakatos László (elnökségi tag), Demeter Norbert (Sepsiszékért felelős), Oprea Győző (Orbaiszékért felelős), Fakó Alpár Attila (Kézdiszékért felelős), Máthé Sándor (Erdővidékért felelős), valamint Szöllősi Tamás (elnökségi tag). Az ügyvezetői csapat tagjai: Balogh Zsolt, Béres Norbert, Colț Alíz, Hirni Előd, Hirni Botond, Molnár Andor, Uzoni Hilda.
(HÁRIT-sajtóiroda)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!