Tiszteljük egymást, gyerekek!

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Péter Sándor

2019. október 17., 00:102019. október 17., 00:10

Szinte azt írtam, szeressük egymást, a közismert slágert idézve, de meggondoltam maga, mert nem egy a kettő. Nyilvánvaló, ha szeretek valakit, azt tisztelem is, de ha csak tisztelem, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy szeretem is. Tehát szeretet nélkül is lehet tisztelni bárkit, s ez szerintem rendkívül fontos. Természetesen, mind a tiszteletet, mind a szeretetet sokféleképpen ki lehet fejezni. Odafigyeléssel, vélemény-meghallgatással, érdemek elismerésével, a jó cselekedet felemlítésével.

Különösen fontos ez olyan munkahelyeken, ahol azonos vagy közel azonos szintű végzettségűek, beosztásúak dolgoznak. Az is természetes, ahol sokan vannak együtt, ott gyakrabban előfordul, hogy egyik-másikuk valamivel kiemelkedik, könyvet ír, sikeres pályázatot bonyolít le, sikeres tanítványai vannak. Nos, ebből kitetszik, hogy jelesen a pedagógusi közösségekről beszélek, olyan emberekről, akik máshonnan sokszor hiába várnak elismerést, meg kell elégedniük azzal, hogy legalább szűk körben, a munkatársak elismerik törekvéseiket, eredményeiket.

Szombaton hazafelé tartva Szovátáról, ahol elismerő okleveleket osztottak, egyik kitüntettünk örömmel mondta buszozás közben, hogy már legalább tucatnyian hívták telefonon, gratuláltak a díjhoz, tudniillik az ünnepségre meglepetésszerűen iskolája igazgatója is eljött, s azonnal fel is tette a világhálóra tanárbeosztottja sikerét.

Pedagógusok írnak könyveket, bonyolítanak le nagy horderejű kezdeményezéseket, de különösebb visszhangot ezek nem keltenek saját köreikben sem. A szovátai díjkiosztás egyébként erről szól: legalább mi, pedagógusok tudjuk elismerni őszintén társaink sikerét, mert mások nemhogy nem szeretnek, de talán nem is tisztelnek. Megalázó volt, amikor évekkel ezelőtt a pedagógusszövetség elnökségének egyik ülését az RMDSZ magas rangú tisztségviselője, útmutató beszédének elhangzása után úgy hagyta ott, hogy még el sem köszönt. Így jártunk most. Szovátán a kitüntetésre váró pedagógusok és diákok nagy figyelemmel hallgatták meg az odaérkezett hivatalosságokat, ám nagy meglepetésünkre azok nagyon hamar távoztak. Pedig az ott ülők megérdemlik azt, hogy tiszteljék őket. Ha már nem szeretik, akkor is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust