
Tiltakozó akciókat helyezett kilátásba a tanügyi alkalmazottak egy részét tömörítő Spiru Haret szakszervezeti szövetség arra az esetre, ha a 2021-es állami költségvetés elfogadásáig a kormány nem dönt a tanügyben dolgozók bérének emeléséről.
2021. január 03., 11:132021. január 03., 11:13
A szakszervezeti szövetség kéri a kormánytól, vizsgálja felül a bérek befagyasztására vonatkozó döntését, és készítsen egy "korrekt elemzést" a tanügyi fizetésekről. Amennyiben a 2021-es költségvetés elfogadásáig nem ismerteti a kormány a tanügyi bérekkel kapcsolatos álláspontját, tiltakozó akciókba kezdenek - áll a Spiru Haret szakszervezeti szövetség elnöke, Marius Nistor által aláírt közleményben.
Ebben hangsúlyozzák, hogy a romániai pedagógusok bére átlagban egyharmaddal kisebb a versenyszférában dolgozó, egyetemi végzettséggel rendelkező alkalmazottakénál.
Marius Nistor ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a bizonyos közintézményeknél dolgozó őröknek vagy sofőröknek nagyobb a fizetésük, mint a tanároknak.
Az érdekvédelem vezetője felrója azt is, hogy a járvány beálltakor a tanügyi alkalmazottakat "bedobták az ismeretlenbe", megfelelő felkészítés és eszközök hiányában kellett áttérniük az online tanrendre, saját zsebből kellett az online tanításhoz szükséges eszközöket vásárolniuk, "és a Youtube-ról kellett megtanulniuk, miként léphetnek kapcsolatba a gyerekekkel - ahol lehetett, mert még jelenleg is számos olyan gyerek van, akiket megfosztanak a tanuláshoz való joguktól, mivel nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy részt vegyenek ezeken a tevékenységeken".
Az érdekvédelem hangsúlyozza, a 2018/114-es sürgősségi rendelet értelmében már 2020. szeptember 1-jétől fizetésemelés járt volna a tanároknak, ezt azonban a Ludovic Orban vezette kormány 2021. szeptember 1-jére halasztotta. Ugyanakkor a törvény értelmében 2021 januárjától valamennyi közalkalmazott bére a 2018. decemberi és az egységes bértörvény által a 2022-es évre előirányzott fizetése közötti különbség 25 százalékával kellene hogy nőjön.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!