
A csernátoni székhelyű Háromszéki Mára Szociális és Közművelődési Egyesület a Bethlen Gábor Alap magyar kultúráért és oktatásért kiírására pályázott az oktatási központ épületeinek tetőcseréje és a Kati baba álma nevű családerősítő program megvalósítására.
2020. szeptember 01., 00:162020. szeptember 01., 00:16
– Az új szabályzat értelmében egy egyesület egyetlen pályázatot nyújthat be, ezért döntenünk kellett, mire használjuk az odaítélt 1 millió forintot. A járványhelyzetre való tekintettel a három hagyományos székelyház tető- és csatornarendszer cseréje mellett döntöttünk – fejtette ki lapunknak Szőcs László egyesületi elnök, megjegyezve, amint a pénzt megkapják, munkához is látnak.
Szőcs Ilona, a 2011-ben startolt, előkészítős–nyolcadikos diákokat célzó, több települést magába foglaló Kati baba álma nevű projekt ötletgazdája hangsúlyozta, bár a járványhelyzet miatt idén a szokásos nyári zárótábor elmaradt, a program megy tovább a maga útján.
– Céljaink között szerepel megismertetni a gyerekekkel a magyarság értékeit: család, tisztelet, szeretet, felelősségég- és kötelességtudat és a gyerekvállalás. A projektet az egész Kárpát-medencére kiterjesztenénk, sorolta a terveket.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!