A kézdi-orbaiszéki polgármesterek Gelencén megtartott találkozóján Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke arra hívta fel a településvezetők figyelmét, hogy több helyen van és lesz lehetőségük pályázni, így jó, ha készenlétben állnak.
2021. január 26., 00:162021. január 26., 00:16
Tamás Sándor elmondta, továbbra is zajlik az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDL) egyes és kettős fázisa, a lehetséges finanszírozásokról a megyevezető Cseke Attila vidékfejlesztési miniszterrel egyeztetett.
„A miniszter közbenjárására gyorsan folyósították az elmaradt támogatásokat azon települések számára, amelyek múlt év október 31-ig letették a szükséges dokumentációkat. Amit még beszéltünk, hogy ő az idei évben szeretné elindítani a program 3-as fejezetét, ez attól függ, sikerül-e pontot tenni a PNDL első részére. Mint minden, ami Bukarestben zajlik, ez is bizonytalan, de én javaslom, hogy készüljenek rá.” – közölte.
A másik fontos dolog az, hogy az Országos Befektetési Ügynökségnél (CNI) tavaly úgymond nagyon kinyitották a kaput, ott is érdemes lesz pályázni, mert tudomása szerint nyolcmillió euróig még kormányhatározat sem kell, csak miniszteri rendelet. „Persze már sok a pályázat, nagy érdekek mozdultak meg, de továbbra is az a véleményem, hogy más pénzéből kell a településeket fejleszteni, így a kormányéból” – magyarázta az elnök, arra is kitérvén, hogy idén valamikor elindul az európai uniós pályázási ciklus, és arra is rá kell „startolni”, az európai ügyeket koordináló minisztériumban Hegedüs Csilla államtitkárként tudja segíteni a települések vezetőit.
A megyei önkormányzat vezetője az általuk finanszírozott programokra is felhívta az elöljárók figyelmét, hiszen továbbra is él a kulturális intézmények rehabilitálására szóló kiírásuk, de más projektek is vannak, amiket támogatni tudnak. Az elnök hangsúlyozta: 5-10 éves távlatokban kell gondolkodni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!