
Biró Erika lelkész, a lemhényi Kézdiszéki Ifjúsági Szervezet (KISZ) elnöke a Magyar Művészetért Díjrendszerbe tartozó Ex Libris díj egyik várományosa. A díj mellett a KISZ idei terveiről is beszélgettünk.
2022. január 20., 00:162022. január 20., 00:16
– Meglepetésként ért a hír, miszerint ilyen rangos elismerésben részesülök. Meister Éva színművész javasolt a díjra, majd kapcsolatba lépett velem Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díjrendszer alapító elnöke. Eddigi tevékenységemért díjaznak, amit a magyarságért és a nemzetért tettem lelkészként, illetve közéleti szereplőként. A mezőségi évek alatt kifejtett tevékenységemet Silai Rubinka vicei tanító, míg a székelyföldi éveket Bedő Zoltán újságíró méltatta. Számomra a díj megerősítés, hogy jó úton haladok, és biztatás, hogy folytassam, amit elkezdtem. Örömmel tölt el, hiszen úgy vélem, semmilyen politikai íze nincs, ez egy nemzeti alapú díj, ami számomra rendkívül fontos – nyilatkozta lapunknak a tervek szerint június 4-én, Budapest XXII. kerületében, a Klauzál Gábor Művelődési Központ színháztermében a Magyar Művészetért 45. Jubileumi Gáláján átadandó díj kapcsán Biró Erika.
Ami a munkásságának lemhényi szeletét illeti, az idei évnek is ötletekkel tele vágott neki a KISZ. „2022–2023 Petőfi-emlékév, ennek apropóján a költészet napjára szavalóversenyt rendezünk, hiszen a tavalyi megmérettetés nagy sikert aratott. Mivel Tamási-emlékév is van, novellaíró pályázatot hirdetünk Ábel a mai Székelyföldön címmel. Továbbá támogatjuk a tavalyelőtt civil kezdeményezésként indult Büdöskút-projektet, és bízunk benne, hogy idén sikerül ezt befejezni: a medence kitakarítása és fakeretbe való foglalása ugyanis várat még magára.
A Bene Zoltán és Biró Attila által gyűjtött világháborús katonai tárgyakat bemutató kollekciót mielőbb bemutatnák az érdeklődőknek. „Hamarosan új helyen állítjuk ki a gyűjteményt. Örülünk, hogy a helyi önkormányzat pozitívan állt hozzá ehhez a projektünkhöz, és támogatja azt.” Nyár végén tábort is rendeznének. „A Háromszéki Népfőiskolával közösen Úz völgye üzenete témával augusztusban tábort rendeznénk 15–18 éveseknek, melynek utolsó napja a megemlékezés napjára esne. Az őstörténet és múltunk megismertetése mellett táboraink célja, hogy a számítógépek virtuális világából kihozzuk a fiatalokat a való életbe.”
Pályaorientációs tanácsadást is rendeznének fiataloknak, Kis falum látványosságai témában videópályázatot hirdetnének, emellett a Lemhény környéki régi helynevek megőrzésére is gondoltak. „Térképet készítünk, amelyen feltüntetjük a település környéki helyneveket, és ezt nyilvános helyen kifüggesztenénk”.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!