
A társadalom fontos intézményeit szoktuk érteni a címbe foglalt két szó alatt ugye, de nekünk, kisebbségbe került magyaroknak mintegy felhívásként, felrázó erejű közéleti vers is hangsúlyozza – fennmaradásunk érdekében – a templom és az iskola különös jelentőségét.
2020. december 18., 00:202020. december 18., 00:20
A közéleti küzdelmekben – kivéve a diktatúra évtizedeit – a költő figyelmeztetése a mai napig elhangzik. Ha egészen pontos akarok lenni, azt kell mondanom: a tegnapi napig hangzott el. A világjárvány kezdete óta ugyanis a földi törvények szavára kiürültek a templomok s az iskolák. Úgy tűnik hát, mintha elhagytuk volna a vallás, a tudomány, az ismeretszerzés és nevelés hajlékait. Paradox módon a pénz- és üzleti világ palotáit és csarnokait annál inkább látogatjuk!
Ha nem is világméretű, de országokat vagy országrészeket sújtó járványok régen sem kerültek el. Végigsöpört vidékünkön is, s szedte áldozatait jó száz évvel ezelőtt a spanyolnátha – sponyolnak emlegették az idős emberek évtizedekkel később is –, a 18. század első évtizedeiben a pestis, az 1830-as években pedig a kolera...
Éppen ez utóbbi járvány idején szolgált lelkészként Gelencén egyik felmenőm, Borcsa Elek, akinek sírhelye is a falu régi templomának kertjében található. A magyar reformkorra esik tehát papi tevékenysége. Távol az ország szívének lüktetésétől, a nemzet felemelkedését szorgalmazó nagy vállalkozásoktól végezte, amit lehetett. Nem épített hidat, nem alapított akadémiát, de a kantai gimnáziumba tett alapítványa (az iskola 1895–96-os Értesítője szerint 1832. április 12-én tette) híd szerepét töltötte be, mely a tudományok fellegváraiba juttatott szegény sorsú szabad székely famíliájából származó ifjakat, s nevét viselő iskolája, a kézdiszentléleki Borcsa-iskola évtizedeken keresztül terjesztette az elemi ismereteket szülőfalujában, az Alszegben. (Maga az iskolaépület, bár más célokat szolgált, 2018-ig állt.) Sírfelirata életének és tevékenységének foglalata: „NAGYON TISZTELENDŐ K. Sz. LÉLEKI BARTSA ELEK GELENCZÉNEK 22 ÉVIG VOLT BUZGÓ LELKIPÁSZTORA. MEG HOLT 1842”
Nehéz időszakban került tehát egy falu lelki vezetésének élére Borcsa Elek, de értelmet adhatott életének azzal, hogy a székely társadalom két alapintézményét szolgálta. Mondhatnám, nem hagyta a templomot s az iskolát...
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!