Temesvári ügy: a védelmi minisztérium mobil egysége is segíti a nyomozást

A védelmi minisztérium mobil egysége segíti a nyomozást a temesvári a kártevőirtás okozta tragédia ügyében, amelyben három személy meghalt és több mint negyvenen kórházba kerültek.

Székely Hírmondó

2019. november 21., 12:552019. november 21., 12:55

A szakemberek csúcstechnológiájú felszereléssel mérik be a különféle szerves és szervetlen vegyületekből hátramaradt foszfor koncentrációját, és ellenőrzik az eddig elvégzett fertőtlenítési műveleteket.

A segítségért a rendőrség fordult a védelmi minisztériumhoz.

Az egészségügyi minisztérium szerdai közleménye szerint összesen 44 személyt ápolnak kórházban az eset következményeként: kilenc személyt a Pius Brînzeu Megyei Klinikai Sürgősségi Kórházban, hármat a temesvári városi kórházban és 32 gyermeket a Louis Ţurcanu sürgősségi gyerekkórházban.

Kedd este harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték Buţă Ioan Sorint, annak a kártevőirtó cégnek a tulajdonosát, amely a temesvári Mioriţei utcai tragédiát előidézte - nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek rendőrségi források.

A kihallgatását követően a rendőrök a hétfőről keddre virradó éjszaka őrizetbe vették a férfit gondatlanságból elkövetett emberölés és toxikus anyagokkal vagy termékekkel való kereskedés gyanújával, miután két gyermek és egy nő meghalt, több személy pedig kórházba került ugyanabból a temesvári tömbházból, ahol cége kártevőirtást végzett a napokban.

Az ügyön dolgozó ügyészek szerint a cég egy Delicia - GASTOXIN nevű kártevőirtószert használt, amely alumínium-foszfidot tartalmaz. Ez egy rendkívül toxikus anyag, belélegzés esetén fatális lehet, használatához speciális engedély szükséges.

Gyógyszeres kezelésre szorultak néhányan azon rendőrök közül, akik vizsgálatot folytattak, illetve biztosították azt a temesvári ingatlant, amelyben a kártevőirtás okozta tragédia nyomán két kisgyerek és egy nő meghalt.

A rendőröket prevenciós jelleggel szerdán vizsgálták meg a sürgősségi kórházban. Néhánynak közülük rosszak lettek az eredményeik, ezért gyógyszeres kezelést kaptak. Az eredményeket a stresszel és fáradtsággal magyarázták, senkit nem utaltak kórházba - tájékoztat a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) közleménye.

Ellenőrzéseket végeznek a következő hetekben a rovar- és rágcsálóirtással, valamint fertőtlenítéssel foglalkozó cégeknél az egészségügyi minisztérium, a belügyi tárca, illetve az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság képviselői.

A szaktárca csütörtöki közleménye szerint az ellenőrzések pénteken kezdődnek és december 31-éig tartanak.

Az illetékes hatóságok képviselőiből álló vegyes csapatok átvizsgálják a rovar- és rágcsálóirtással, valamint fertőtlenítéssel foglalkozó cégek alapításáról és működéséről rendelkező iratokat, az alkalmazottak kiképzéséről szóló dokumentumokat, illetve megvizsgálják a használt termékeket is.

"Szükség van ilyen ellenőrzésekre, hogy elejét vegyük a temesvárihoz hasonló tragédiáknak" - idézi Victor Costache tárcavezetőt a minisztérium közleménye.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust