A KSE nem tudta megismételni az első két nap euforikus győzelmeit, és fejet hajtott Temesvár előtt a Román Labdarúgó-szövetség által első alkalommal megszervezett U19-es teremlabdarúgó Román-kupán.
2017. március 30., 00:262017. március 30., 00:26
A KSE nem tudta megismételni az első két nap euforikus győzelmeit, és fejet hajtott Temesvár előtt a Román Labdarúgó-szövetség által első alkalommal megszervezett U 19-es teremlabdarúgó Román-kupán.
Ünnepélyes keretek között kezdődött a finálé, mindkét együttes elszántan indított a nagyszámú közönség előtt. A mérkőzés első felében kiegyensúlyozott párharc zajlott a pályán, és bár az Informatika már az első percben betalált, a KSE gyorsan kiegyenlített.
A Gajdó és Albu fémjelezte kézdi csapat a vendégek második góljára is válaszolni tudott (2-2). A tizenharmadik percben Rancz előnyhöz juttatta a házigazdát (3-2), ám innentől hiába alakítottak ki helyzeteket, nem tudtak betalálni a félidő végéig. A jobb helyzetkihasználással bíró vendégek végül 6-4 arányban győztek, és elhódították a kupát. A KSE-re így is büszkék lehetünk, a meccset ugyan elvesztettük, de nyertünk egy szerethető, harcias csapatot.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!