Telt házas bemutató a kúriában

Február 24-én, csütörtökön az alsócsernátoni Farkas-kúriában mutatták be Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus A csernátoni Haszmann Pál Múzeum története című könyvét. Az intézmény első tíz évét összefoglaló kötet a szerző doktori disszertációjának szerkesztett változata.

barni

2022. február 28., 00:102022. február 28., 00:10

Az eseményen szép számban megjelent érdeklődőket Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója, az est moderátora köszöntötte, hangsúlyozva, „jóleső öröm látni ezt a termet így benépesedve, hiszen az elmúlt két évben nem ez volt a jellemző”. Rákosi Árpád polgármester és Tamás Sándor megyetanácselnök beszéde után Biró Annamária, a kolozsvári EME Kiadó vezetője megjegyezte, „elég sok könyvbemutatót rendezünk Kolozsváron, de azt hiszem, legalább tíz éve nem láttam ilyen közönséget. Megható, hogy itt ennyire örülnek a könyvnek, és öröm számunkra, hogy hazahozhattuk ezt a kiadványt.”


Dr. Keszeg Vilmos a szakmai irányításával készült, Emberek és kontextusok-sorozatban tizenkilencedikként megjelent kötetről szólt. „Amint az a címből kiderül, az olvasók megtalálják a Haszmann Pál Múzeum történetét, ám ennél jóval többet is. A szerző ugyanis ezt a történetet nagyon érdekes keretbe ágyazza, amelyből kiderül, hogy a múzeumalapító milyen erőfeszítések révén valósítja meg célját, a múzeum létrehozását. Orsolya a múzeum történetét valójában beleágyazza egy ember élettörténetébe”, fejtette ki. A kutatás forrásanyagáról elmondta, a szerző a családi irattárban fellelhető leveleket és okiratokat, fényképeket és az általa készített interjúkat használta fel, továbbá a múzeum vendégkönyveit is vizsgálta. „Változatos forrásanyag felhasználásával sok irányból megközelíthető valóságot tesz láthatóvá az olvasó számára”, hangsúlyozta.


Szonda Szabolcs kérdésére válaszolva a szerző a kötetről elmondta, az idén 49 éves múzeum történetének első tíz évét foglalja magába. „Az 1973-ban alapított intézmény történetét nem lehet egyetlen kötetbe szedni. Ezért adtam az Intézményalapítás, intézményesülés – a múzeum első évtizede alcímet. és ezért a múzeumalapító Haszmann Pál nagyapám tanítói, tanári pályafutása hangsúlyos ebben a kötetben, amelyről a családi levéltárban találtam dokumentumokat.”


A könyvhöz tartozó DVD-mellékletről megtudtuk, 2012-ben, nagyapja születésének 110. évfordulóján Kerekes Zoltán segítségével nagyon sok emberrel állt szóba a szerző a hozzá kapcsolódó emlékek összegyűjtése céljából. Így készült el ez a kisfilm, amelyet azért tart értékesnek, mert általa picit több kiderül azokról az évtizedekről, amelyekben a múzeumalapító dolgozott.


A folytatásról is szólt. „Édesapám a kötet dolgozatváltozatát végigolvasta, és azt hiszem, nyugodt volt a lelke. Úgy éreztem, adós vagyok nagyapámnak, hogy róla írnom kell, ám most adós vagyok édesapám előtt is, róla is valamilyen módon írni kell, és remélem, jövőre elkészülhet egy olyan kötet, amelyben az ő visszaemlékezései kapnak helyet.” A Szóró Dorina és Gergely Tamás vezette Felsőháromszéki Ifjúsági Fúvószenekar műsora után a szerző dedikált.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés