
A magyar népmese napjának megünneplésére a Barangolás a népmesék birodalmában című helyi nevelési projektünk jó lehetőséget nyújtott a Hófehérke Napközi Otthon óvodásai számára, hogy két héten át barangoljanak a népmesék csodálatos világában, beutazva meseország összes szeg-zugát.
2022. október 14., 00:172022. október 14., 00:17
Míg tavaly, az első alkalommal szervezett mesebarangoláson négy csoport vett részt, idén sikeres pályázatunknak köszönhetően óvodánk minden gyereke (magyar és román tagozat) bekapcsolódott a királykisasszony elveszett koronájának megkeresésébe.
Naponta több mesével is megajándékoztuk a gyermekeket, felkeltettük a mesék iránti érdeklődésüket, tudatosítottuk bennük, hogy a mesék csodákra képesek, valamint felhívtuk figyelmüket arra, hogy értékes kincsként használják és őrizzék a meséskönyveket. Sokat játszottunk, sok élményben volt részük a gyermekeknek a két hét során. Az óvodások kis meseíróvá válva mesét szőttek, örömmel készítették el saját koronájukat, festették meg a csodálatos királykisasszonyokat és királyfikat, és ki-ki a saját kedvenc mesehősének szerepébe bújva játszhatott, és élhette át a mese nyújtotta örömének mindennapjait.
Emlékezetes marad számukra a mesebarangolás tapasztalata, a 7 próbatétel sikeres teljesítése, ahol nemcsak segítőkészségükről, hanem ügyességükről, kitartásukról, eszességükről és bátorságukról is bizonyítottak. Útnak indulva a koronáért, miután meghallgatták, és megfogadták öreganyám tanácsait, minden kis óvodás, félelmét legyőzve, bátran, magabiztosan, a „hamuban sült pogácsával” a tarisznyában állta ki a próbatételeket, és gyűjtötte össze a feladatok elvégzéséért járó jutalmat.
Az égig érő fa lombjai közt levő lángból magukkal vitték a parazsat. A nagy veremben megtalálták a királykisasszony koronájáról leesett aranycsillagokat. Átkeltek a sötét, sűrű erdőn, és jutalmuk egy bátorsággolyó volt. Megtalálták és megtöltötték a kiszáradt kutat az élet vizével, amiből magukkal is vittek egy üvegecskével. Ügyesen válaszoltak a bölcsek kérdéseire, amiért igazgyöngyöt kaptak. Segítettek a királykisasszonynak kiválogatni az összevegyített magocskákat, és magukkal vihették az ezüstdiót. Majd az óriások birodalmához érkezve egy nagy, sötét mocsáron kellett átkelniük egymás kezét fogva, egymást segítve, hogy megérkezzenek a világ végére, ahol megtalálták a gonosz boszorkány által egy nagy, kopott bőröndben elrejtett koronát. A szóbeli dicséret és emléklap mellé minden óvodás megkapta egy batyuban saját méltó jutalmát is a hamuban sült pogácsával együtt, amit büszkén vettek át, és vittek haza.
Köszönettel tartozunk Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának, hogy támogatta Mesebarangolásunk sikeres megvalósítását.
Bedőházi Emese Aranka és Vasile Ágnes, a projekt koordinátor
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!