Tehetséges művészetis diákok

A Plugor Sándor Művészeti Líceum magánének-szakos diákjai kitűnő eredményeket értek el a 12. Crai Nou versenyen. Keresztes Antónia és Hodor Balázs első díjasok után Babos-Szélyes Margit két tanítványával, a harmadik helyezett Tóth Abigél Evelinnel és a különdíjas Ghiurca Yasmina Larisaval beszélgettünk a felkészülésről, a művészetis életről, a tervekről.

Némethi Katalin

2022. február 25., 00:052022. február 25., 00:05

– A tizenegyedikes Yasmina a tehetsége mellett szerény, ambíciós, elkötelezett és nagyon szorgalmas diák, akinél folyamatosan érzékelhető az előrehaladás. A tizenkettedikes Abigél nagyon tehetséges diák, aki több műfajt is kipróbált, bízom benne, az iskola elvégzése után is folytatja a zenei tanulmányait – jellemezte tanítványait Babos-Szélyes Margit.

Mint elmondta, a felkészülés egy hosszabb, időigényes folyamat, a diákok fejlődése óráról órára követhető. Fontos a helyes énektechnika mellett hangsúlyt fektetni a hiteles előadásmódra. Fontosnak tartja a fellépési lehetőségeket, így a versenyeket is.

Galéria

– Ösztönzöm a versenyekre való indulásra, tehetségük kibontakozása közben gazdagodnak, valósítják meg egyéni elképzeléseiket. Nem feltétlenül a győzelem a cél, hanem hogy képes legyen energiát és figyelmet szentelni annak, amit tanul. Egy diák sikere mindig büszkeséggel tölt el, úgy gondolom, elsősorban a diák érdeme, amihez én hozzájárulhatok és segíthetem ebben a folyamatban – emelte ki.

Ghiurca Yasmina Larisa első alkalommal vett részt ilyen jellegű versenyen, tudását, kifejező előadásmódját különdíjjal jutalmazta a zsűri.

– Ötödik osztályos koromtól tanulok hegedűn játszani, majd kilencedik osztályban kezdtem el a klasszikus ének elsajátítását, mellékhangszerként zongorát tanulok – mesélte a diáklány.

Bár imád énekelni, zenélni, felnőttként más szakmában szeretne kiteljesedni.

– Az érettségi bizonyítvány megszerzése után, pszichológia szakon szeretném folytatni tanulmányaimat – tette hozzá.

Tóth Abigél Evelin rutinos versenyzőnek számít, több műfajban is kipróbálta magát.

– Kiskorom óta versenyekre járok, voltam már több népdalvetélkedőn, könnyűzenei és Canto versenyeken egyaránt. Az eredményeim változóak, a különdíjtól egészen az első helyezésig. Mindegyikre büszke vagyok, talán a legemlékezetesebb a Saint George Got Talent versenyen elért eredményem, amire 5 évet vártam, és 2021-ben első helyezett lettem. A Crai Nou versenyen elért harmadik helyezés arra ösztönöz, hogy ne adjam fel, és harcoljak tovább az álmaimért, megerősített abban, hogy képes vagyok arra, amit el akarok érni. Úgy gondolom, hogy a sikerhez szorgalomra és kitartásra is szükség van – fejtette ki a diáklány.

Abigél zongorán és hegedűn is játszik, a klasszikus éneket is megszerette.

– Egy új kihívást jelentett nekem ez a műfaj, mert nem igazán énekeltem addig klasszikus éneket, de meg akartam tanulni és fejlődni ebben, mostanra nagyon megszerettem – tette hozzá.

Nem lámpalázas, de azért néha ideges, pl. egy vizsga előtt, ahol nagy a tét, de általában gyorsan megszűnik ez az érzés.

– Egy művészetis diák élete sokkal sűrűbb, mint más iskolákban tanuló diákoké, viszont itt is tele van kalandokkal, jó programokkal és társasággal. Hihetetlenül sokat lehet tanulni a művészeti líceum tanáraitól, akik a jobb jövőnk elérése felé hajtanak minket, és támogatnak. A szabadidőmet általában barátokkal vagy a családommal töltöm, emellett sokat énekelek. A jövőre vonatkozóan több elképzelésem is van, tanulmányaimat vagy egy magyarországi musical egyetemen, vagy egészségügyi iskolában folytatnám. Laborasszisztensként vagy gyógykozmetikusként is el tudnám képzelni az életem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés