Tavasszal elkészül a járda

Jénáki Csongor polgármesterrel az idei tervekről, egyebek mellett vízszolgáltatásról, utak felújításáról, parkosításról és pályázatokról is beszélgettünk.

barni

2022. január 20., 00:152022. január 20., 00:15

– Az alsólemhényi iskola felújítása a véghajrához érkezett, a kivitelezőnek még apróbb javításokat kell elvégeznie. Remélem, ez mielőbb megtörténik, és végre átvehetjük a munkát – osztotta meg lapunkkal Jénáki Csongor elöljáró, hozzátéve, jelenleg minden munkálat fel van függesztve a kedvezőtlen időjárás miatt, ám ezeket tavasszal folytatják.


– A Toró-üzlettől a nyujtódi kijárat irányába, az országút mentén a járda és korszerű vízelvezető árok elkészítéséhez még ősszel hozzáláttak, és jól haladnak, több mint fele készen van már – részletezte. Amint az időjárás engedi, ismét hozzálátnak és tavasszal elkészül. Ugyanígy folytatják tavasszal a PNDL2 nevet viselő országos fejlesztési program keretében nyertes pályázat támogatásával az alsólemhényi Alszeg és Kismező utcák, illetve a felsőlemhényi 2B jelzésű községi út korszerűsítését is.

Galéria

Amint arról írtunk, a „senki útját is felújítják végre. „A Veresvíz felé vezető műút és a Felsőlemhény közötti, a Vadaskertig tartó, mintegy 700 méter hosszú útszakasz alapozását teljes hosszában elvégezték, előkészítették az aszfaltozásra, amint az időjárás lehetővé teszi, ismét munkához látnak.” A Szent Mihály-hegyi, római katolikus, barokk műemlék templom felújítását a tetőszerkezet korszerűsítésével kezdték. „Az árak nagyon elszaladtak, és minden pályázat által támogatott munkálatban önrészt is kell vállalnunk. Ezért a megyei önkormányzathoz támogatási kérelmet nyújtottunk be. Tavaly is anyagi segítséget nyújtottak mind a senki útja, mind a szóban forgó projekt kapcsán, és erre idén is szükségünk lesz.”
A PNDL3-néven is futó Anghel Saligny Országos Fejlesztési Programhoz két pályázatot is benyújtott a lemhényi önkormányzat. „Több mint 19 millió lejre pályázunk a szennyvízcsatorna-hálózat bővítésére Felső- illetve Alsólemhény utcáiban, illetve mintegy három kilométer út aszfaltozására.” Hozzátette, a szennyvízcsatorna-hálózat bővítésére Kézdialmással közösen is pályáznak. „Almással a Közösségi Fejlesztési Társulásnál (ADI) pályázunk”. Egyéb pályázataik is elbírálásra várnak.


– Tavaly az Országos Beruházási Társasághoz (CNI) három pályázatot nyújtottunk be. Egyik ugyancsak a szennyvízcsatorna-hálózat bővítését, másik 5 kilométer út felújítását, illetve a harmadik a tanács épületében található orvosi rendelő korszerűsítését célozza. Mindhárom elbírálás alatt van. Amint említettem, az Anghel Saligny-nél is pályázunk a csatornarendszer bővítésére, illetve rövidebb útszakaszra. Ott ugyanis csak azon utcák aszfaltozását támogatják, amelyekben az ivóvíz- és szennyvízcsatornahálózat mellett a gázvezetéket is lefektették. Ugyanazokat a pályázatokat több helyre is benyújtottuk, hogy az adott projektjeink nagyobb eséllyel valósulhassanak meg. Az említettek mellett az Angustia LEADER-akciócsoport kiírásait is figyelemmel követik és további pályázati lehetőségeket is megragadnának – hangsúlyozta.


A mezei utak karbantartására is hangsúlyt fektetnek és a műfüves sportpálya öltözőjét is újrafödnék. „Tavaly vezettük be a mezei utak javítására a 10 lej hektáronként hozzájárulást a földtulajdonosok számára, és azokat porondozzuk, egyengetjük, folyamatosan javítjuk. A sportpálya öltözőjének lapos tetejét sátortetőre cserélnénk, továbbá, mivel a víz befolyt az épületbe, apróbb külső-belső felújítások is szükségessé váltak azon.”


Parkosítást is terveznek Felsőlemhényben. „Az iskola és a kultúrotthon előtti teret parkosítanánk önerőből. Ugyanakkor az alsólemhényi kultúrotthon melletti vízelvezetési munkálatok által megrongálódott terület is rendeznénk, továbbá a kultúrotthon belső falait is kijavítanánk.” Hozzátette, a tanács udvarán található parkot és az azt körülvevő kerítést is felújítanák, ahogy az épület lépcsőházait is.


A víztározó kapacitásának növelése is szükségessé vált. „Száraz nyarakon egyrészt kevés a víz, másrészt annak jó részét locsolásra használják sokan. A Közhasznú Szolgáltatásokat Szabályozó Ügynökség (ANRSC) felszólított, ahogy az összes többi települést is, hogy hozzunk létre egy helyi vízszolgáltatót, vagy adjuk ki a vízszolgáltatást egy hivatásos szakhatóságnak. Ezt idén meg kell lépnünk. Még nem született döntés, de bármelyik irányba mozdulunk el, komoly árnövekedést jelent. Például amennyiben az Aquacovval kötünk szerződést, a víz- és csatornahasználati díj körülbelül tízszeresére nő. Amennyiben az Almással közös pályázatot megnyerjük, az ADI is működtetheti ezeket a szolgáltatásokat, de ehhez ismernünk kell az almási állapotokat is. Elképzelhető az is, hogy helyi vízszolgáltatót hozunk létre, pontosabban a tanács mellett működő jogi személyt. Célunk, hogy a lakosságnak ne kelljen túl sokat fizetni” – részletezte a dilemmát az elöljáró.


A polgármester a tervezett, de eddig meg nem valósított utcagyűlésekről is szólt. „Sajnos, a járványhelyzet felülírta a terveket. De idén tavasztól a lehetőségek függvényében mindenképpen szeretném megvalósítani ezeket a találkozókat. Az ősszel tartottunk lakossági fórumot, és a lakosok bármikor fordulhatnak hozzám ügyes-bajos dolgaival. Fogadóórát nem írok ki, hiszen amikor a hivatalban tartózkodom, az ajtóm bárki előtt nyitva áll.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés