Tatárpuszta foglyai

A huszadik század egyik legnagyobb regénye a Tatárpuszta. Olasz szerző, Dino Buzzati remekműve. Gyönyörű nyelvezet, időnként tiszta prózavers, andalítóan mágikus légkör, melegen ajánlom elolvasásra, ha még nem tették meg.

Egy fiatal végzős tisztet oda helyeznek, amint elhagyja a katonai akadémia padjait. Valahol a hegyek között, ember nyomától távol emelkedik egy erőd, több száz éves, ott tartózkodik állandó jelleggel egy csapat katona. Miért? Megvédeni a vidéket a tatároktól, akiknek a beözönlését várják. Hogy emberemlékezet óta tatár arra nem járt, kit érdekel? A szabályzat az szabályzat, a fegyelem az fegyelem, annak nevében le is lövik a fi(e)gyelmetlen bakát. Mindenki érzi a helyzet abszurd voltát, mindenki utálja az ottani értelmetlen életmódot, de nem hogy nem mer lázadozni, hanem idővel belesimul az agyament paravalóságba, szabadulni képtelenné válik, és már nem is akar. Nem is tudna elképzelni más – normális – életet.

Az egésznek magyarázata és egyben kulcsa: az ember immár képtelen ellenségkép nélkül élni. Én szumo-szindrómának nevezném. Tudjátok, az a japán sport, ahol két óriás ember megpróbálja egymást kilökni egy szűk körből. Vagy én, vagy te.

„Balga az emberi faj, nem nyughat, elrontja a jót is,/ százakon át épít, s egy gyermeki civakodásért/ újra ledönt mindent” – állapítja meg Babits Mihály. És hozzáteszi: „sürgősebb néki keserves/ jussa a bandáknak, mint hogy kiviruljon a föld és/ a konok isteneket vakítva lobogjon az égig/ szellem és szerelem.”

Egy ismerősöm, aki keresztény misszionáriusként éveken át Ukrajnában tevékenykedett, elborzadva beszélt az ottani emberek szegénységéről. A világ szégyene, hogy bár Ukrajna és Oroszország hihetetlenül gazdag termőföld és altalajkincsek birtokában van, nyomorban tengődnek, mert a pénz, az emberi erőforrás és a tudomány eszement fegyverkezésre pazarlódnak. Ortodox testvérek, és nem képesek békében élni. És a képmutatás netovábbja: a gazdag Nyugat egyoldalú oroszgyűlölete, miközben Ukrajnát hergelik, és mivel támogatják? Mezőgazdász szakemberekkel, oktatási eszközökkel? Dehogyis. Fegyverekkel!

A patkányként menekülő oligarchákat senki nem csípi nyakon. Alig várják, hogy Iván1 és Iván2, gyakorlatilag egy nép, szétverjék egymást. Annál büszkébben lobog majd Kijev tornyain a csíkos-csillagos zászló. <<