Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
2021. december 03., 00:082021. december 03., 00:08
A Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége tisztelettel fölkéri mindazokat, akik kárpótlásban részesültek az 1990/118-as törvényhatározat utólag módosított, 2021/232-es cikkely szerinti rendelkezésnek megfelelően, hogy támogassák szervezetünket. Ismert, hogy megyei szervezetünk vállalta a központi, bukaresti országos szövetség támogatását, ami egyébként valamennyi megyei szervezetnek kötelessége lenne.
November 16-án a megyei szervezetek gyűlésén, az Országos Szövetség Vezető Tanácsa jelezte, hogy a befizetések elmaradása miatt nem tudja fenntartani székházát. Ez a helyzet visszahat a megyei szervezetek további működésére is. Mára a szövetségünk, amely önkéntesek segítségével működik, több mint 5000 első ági leszármazottnak rendezte a jelentős pénzbeli kárpótlást. Tudniuk kell az érintetteknek, hogy nyilvántartásunkban a tavalyi összesítésnél mindössze 200 támogató szerepelt. Az igazoló dokumentumok – sokszor problémás összeállításában – felkészült önkénteseink segítségével találtunk mindig megoldást. Az a törvényben rögzített jogosultság, hogy hadifogság vagy a kommunista diktatúra elítéltjeinek halála után gyermekeik kárpótlásban részesülhetnek, szövetségünk kitartó munkájának az eredménye. Ezért kezdtük 2007-ben a gyerekek összeírását, ahogyan ezt az akkori kormány kérte. Az igénylők alapján akkor mintegy 2000 dossziét állítottunk össze, várva a pozitív fordulatot. Utólag bizonyult be, hogy ez a nem kis munka nem volt hiábavaló.
Fényképes tagsági igazolványokat adunk, amelynek az a rendeltetése, hogy jogaink gyakorlásában, azt felmutatva, bizonyítsák jogosultságukat. Az igazolványokban olvasható mindazok a jogok, amelyben tulajdonosa részesülhet. A határozatokat rendszerezzük, és levéltárunk anyagát fogják képezni. Az 1990-es rendszerváltozás után létrehozott levéltárunk sok esetben járult hozzá kérvény jóváhagyásához.
Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetségének elnöke
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!