
Msgr. Orbán László (1918–2013) pápai prelátus, nyugalmazott esperes-plébános 2005–2011. között született naplójegyzeteiből nyújt ízelítőt a kolozsvári Verbum Kiadónál Találkozásra várva címmel megjelent, és kedden este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban is bemutatott kötet.
2019. február 07., 00:252019. február 07., 00:25
A rendezvényt László Károly színművész nyitotta meg Ady Endre Imádság háború után című versének megrázó tolmácsolásával. Amint azt a házigazda szerepét betöltő Márkus András megyeszékhelyi plébános elárulta, nem véletlenül idézték Adyt, hiszen Orbán László esperes állandó jelleggel olvasta a verseit.
A mellette éveken át káplánként szolgáló Márkus atyától a továbbiakban azt is megtudhattuk, hogy Orbán László 1918. január 25-én látott napvilágot Bélafalván, egy népes család 12. gyermekeként. Tanulmányait a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumban, majd a gyulafehérvári és kolozsvári teológián végezte. Ez utóbbi helyen szentelte pappá Márton Áron püspök 1943-ban. Gyergyócsomafalván 3, Csíkszeredában 1, Bátoson 1, Kézdialmáson 18 és Gyergyóremetén 37 évig végzett papi szolgálatot. Szigorú plébános, kiváló szónok, nemzete iránt felelősséget érző és vállaló pap volt. Művelt, a művészetek és a sportok iránt érdeklődő, illetve azokat művelő népnevelő.
Meggyőződése és áldásos tevékenysége miatt az 1950-es évek elején a Duna-csatorna építésére hurcolták, majd 1956-ig kényszerlakhelyre internálták.
Gyergyóremetére 1966-ban került, és 2003-as nyugdíjazásáig szolgált ott plébánosként, majd a tisztséget tőle átvevő Lázár Lajossal karöltve, tovább vezette az egyházközséget. Lajos atya 2009-ben bekövetkezett halála után kényszerült innen távozásra. Élete végéig Isten és nemzete hűséges szolgája maradt.
A könyvben található feljegyzéseket olvasva megérezzük, rádöbbenünk, hogy nekünk „az eljövendő nemzedékekkel szemben még sok tennivalónk és adósságunk van. Éppen ezért Laci bácsi is legyen útmutatónk ebben a munkában” – zárta személyes élmények felidézésével fűszerezett ismertetőjét ft. Márkus András.
„Istenbe vetett erős hit, szigorúság, mértékletesség és magány a prelátus úr legfőbb jellemzői” – jelentette ki a kötetet egyik szerkesztője, Daczó Katalin csíkszeredai újságíró. Az előszóban pedig így fogalmaz: „Tanulságos, elgondolkodtató olvasmány, egyéni történet ez a könyv, de közben egyházközség-történet is, egy sajátos domus historia – egy nyugalmazott plébános írása, aki egyben megfigyelő és résztvevő.”
„Elevenen él bennem a mindennapi életben való keménysége, szikársága, aszketizmusra hajló egyszerűsége, komótos nyugalma, határozott kiállása, mindenekfölött pedig elkötelezettsége egyházunk és közösségünk iránt.” Ezek már a kötet társszerkesztését felvállaló és kiadását támogató Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármesterének szavai, aki szintén nagy szeretettel és tisztelettel emlékezett egykori pap bácsijára.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!