Szovátai csillogás

Péter Sándor

2017. június 14., 00:242017. június 14., 00:24

Tényleg szép Szováta! Még nincs megnyitva a tó, de annyian járnak-kelnek a fürdőhely utcáin, mintha szezon közepén lennénk. Készülnek is rá, szemmel láthatóan folyik a felújítás, a szépítés, s ami nekünk, magyaroknak igencsak jól esik: az utcák, üzletek, szórakozóhelyek, eligazító táblák, árjegyzékek, étlapok következetesen legalább kétnyelvűek. A kiterített medvebőrre emlékeztető tó még csendben szívja magába a meleget, körülötte megújul a padlózat, egyszóval: Szováta várja a vendégeket. Most éppen azt ünnepelték városszerte, hogy 142 évvel ezelőtt született a Tó. A világon talán az egyetlen olyan természetes tó, amelynek keletkezési idejét pontosan meg tudják jelölni, ezt jegyzőkönyvben is rögzítették az akkori közjegyzőségen: 1875. május 27. Íme, hogy is szól ez a történet a hiteles tanúvallomások tükrében:

„(…) 1875 év nyarán – jól emlékszem, éppen Úrnapja délelőttje volt– néhai Simon András sóőr társammal a mostani Illyés-tó fenekén lévő réten szénát gyűjtöttünk. Délelőtt 11 órakora hirtelen gyülemlett felhőkből borzalmas égi háború mellett nagy záporeső keletkezett, a Cseresznyéshegy felől jövő két patak rohamosan felnőtt, s magával sodorta az általunk boglyákba gyűjtött szénát, s levitte a Zoltán-hegy alá. A hatalmas felhőszakadás után tapasztaltuk, hogy a víz nem folyt le, hanem terjedelmes tóvá gyűlt össze. Merem állítani, hogy a víz azután soha többé nem folyt le, hanem terjedelmes tóvá gyűlt össze. Merem állítani, hogy a víz azután soha többé nem folyt le, hanem terjedve, szaporodva mostani tömegét nyerte.”  Dr. Lengyel Béla akkor talán nem is gondolta, hogy ez a jegyzőkönyv lesz később a nagy tó születési okirata.

Érdemes elmondanunk, hogy ez a Keleti-Kárpátok legnagyobb méretű hőtároló sós tava, 3,8 hektár területű, kerülete pedig 2 kilométer. A csaknem húsz méter mélységű medencében mintegy 250 ezer köbméter sós víz gyűlt fel, mely elraktározza a meleget, olyan, mint valami hőakkumulátor.

Ebben a csillogásban, varázslatos környezetben talán az egyetlen elszomorító, bosszantó fekete pont: a pusztulásra ítélt Bernády-villa. Évek óta szégyenfoltja ez a fürdőtelepnek, egyáltalán nem méltó ahhoz az emlékhez, ahogyan a híres marosvásárhelyi polgármesterről szoktak beszélni.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés