Szolgálat és hivatásérzet

Mondják, nem lehet senki próféta a saját hazájában. Kiváltképp nehéz dolog tanárként prófétának lenni. Jó esetben alázatos szolgálat által, kitartó munkás évtizedek során sikerülhet ez a keveseknek. Véleményem szerint Jakab Jolán tanárnő elmondhatja magáról, hogy az ő esetében a szeretettel végzett munka gyümölcse a némelykori fagyos szelek, a kedvezőtlen idők járása ellenére is beérett. Kiváló tanárként tisztelik, akik képesek elfogulatlanul és józanul megítélni egy olyan, több évtizedes tanári tevékenységet, amelyet lehetetlen egzakt módon, számokban vagy pláne valutában kifejezni…
De hogy hasznot termelt úgymond, nem vitatható. Hasznossá tudta tenni magát egy olyan pályán, ahol szinte lehetetlen azonnali és látványos eredményeket elérni. Bizton állíthatjuk, hogy sokak személyiségét tette gazdagabbá, mivelhogy a jó tanár másokba épül be, lelket és szellemet nemesítvén. Jakab Jolán tanárnő négy évtizede tevékenykedik folyamatosan a pedagógusi pályán, amelyet egykor középiskolás diákként választott, és alapos szakmai felkészültséggel, ugyanakkor töretetlen hittel, valamint elhivatottsággal felvértezve áll helyt nap mint nap a katedrán, az iskolai élet más helyszínein, valamint szülőfaluja, Szentkatolna társadalmi és szellemi fórumain.
A történelemről, amelyet oktat, a régiek azt tartották, hogy az élet tanítómestere. Jakab Jolán, aki Kolozsvárt az 1970-es évek második felében a legnagyobb erdélyi magyar történészektől, Jakó Zsigmondtól, Bodor Andrástól, Imreh Istvántól tanulhatott, valóban mint élő, eleven valóságot mutatja be tanulóinak a magyar és egyetemes „történet lapjait”, s ezáltal bizonyára beléjük táplál olyan mozzanatokat, amelyeket későbbi életükben haszonnal kamatoztathatnak. Jó érzékkel és pontos mértékkel adagolja mindazt, ami szükséges, hasznos és érdekfeszítő lehet egy, a világ megismerésére kész ifjúban.
Jakab Jolán tanári munkája nem ér véget a szünetet vagy a tanítási nap végét jelző iskolacsengő megszólalásával. Az egész életen át tartó önképzés az ő esetében nem divatos szólam, hanem természetes belső igény. Tanárként, kiművelt értelmiségiként mindig rendelkezésére áll falustársainak, és válaszol szülőfaluja hívásának. Ahol méltóképpen kell képviselni felnevelő közösségét, iskolai és falusi méretű kulturális eseményeken, emlékünnepségeken, vendégfogadásokon, honismereti bemutatókon, Jakab tanárnő mint kezdeményező és cselekvő szereplő ott található, s ezáltal is faluja jó hírét kelti.
Jakab Jolánnak két igen nehéz történelmi időszakban nemcsak tanárként, hanem intézményvezetőként, iskolaigazgatóként is helyt kellett állnia. Az 1980-as években, a diktatúra legsötétebb éveiben elődje, Zölde Jenő hirtelen halála nyomán fiatalon kellett vállalnia az iskola vezetését, s ezt úgy tette, hogy az állami és pártvezetés amúgy is értelmetlen és észellenes diktátumainak igyekezett a lehető legkisebb mértékben érvényt szerezni, az ő szemében ugyanis kollégái élveztek előnyt a hatalmukat fitogtató felettesekkel szemben. 1989 nyarán el is távolították az igazgatói székből, ahová aztán a rendszerváltás heteiben demokratikus úton kollégái visszahelyezték, és hét éven keresztül, nehéz jogi, politikai és anyagi körülmények között vezethette az immár neki köszönhetően nevesített Bálint Gábor Általános Iskolát. Később pedig vállalta, hogy kollégái érdekeit védelmezze a különböző, országos és kisebbségi szakmai érdekképviseletekben, s tette ezt a nyugdíjkorhatár eléréséig.
Mindezek s még annyi minden, amiről szót sem ejthettünk, feljogosítják arra azt, aki több mint harminc évig kollégája volt, hogy kijelentse: Jakab tanárnő valós oktatói-nevelői eredmények és emberi erények alapján érdemli ki az RMPSZ háromszéki szervezetének életműdíját, amelyet éppen a mai napon vehet át több, arra érdemes háromszéki kollégájával együtt…