Szily Nóra először Székelyföldön

Szily Nóra magyarországi televíziós műsorvezető, újságíró, pszichológus, coach először látogatott Erdélybe és tartott motivációs előadást január 25-én, a céhes városi Vigadóban.

Deák Marika

2019. február 11., 00:062019. február 11., 00:06

„Az első gondolatom az volt, hogy végre jöhetek! Nagyon jól esett, hogy rám gondoltak, hiszen az ember a televízióban nem érzékeli, ki látja, ki olvas róla. Teszi a dolgát saját lelkiismerete, lelkesedése, hite szerint” – fogalmazta meg a felkérés kapcsán az előadó. Hozzátette, úgy látszik, hiteles, amit eddig csinált.

A televíziós újságírót nagyon sokan ismerik a képernyőről, ám mégis kíváncsiak voltunk, mi a különbség a nézők által kialakított kép és a valóság között. „Érdekes kérdés lehet, hogy mit gondolnak rólam. A televízióban megmutatkozni nem az az élő, többdimenziós létezés, mint ahogy ülünk egymással szemben. Mindamellett azt gondolom, vagy azt szokták visszajelezni, hogy az életben sem vagyok más. Tehát nincsenek sztárallűrjeim vagy fakszniim, nem játszom meg magam, ugyanolyanok a gesztusaim, amit van, aki a televízióban túl soknak érez, de én egész testemmel beszélek. Általában mély érzésűnek gondolnak, nagyon felkészültnek, ami igaz is, de például nem feltételezik rólam annyira, hogy van bennem humor, önirónia, huncutság, könnyedség. Hiszen abban a 450 mély- és portréinterjúban, amit a televízióban készítettem (és azon kívül mintegy hatszázat írtam) nem az volt a feladatom, hogy viccelődjek magamon. Az előadásaimba viszont a saját életemet is bele tudom tenni, és ott sokkal több színt meg tudok mutatni magamból.”

„Nem a látszás a lényeg, hanem a láttatás”

Szily Nóra titka és egyedisége ebben rejlik: megmutatni másokat és ráébreszteni a kimondott gondolat erejére. „Egy tévéshow-ban a showmanről van szó, és a vendég asszisztál az ő sikeréhez. Nálam máshol volt a hangsúly. Az előadásaimban benne vagyok én, a pszichológia, a tudásom, a felkészültségem és az a sok tapasztalat, amit az interjúkból is összeszedtem. Ez kicsit másfajta vonatkozás, hiszen a televízióban alapvetően a kérdezés révén láttak, itt pedig nemcsak kérdezek, hanem tapasztalatokat mesélek, igyekszem elgondolkodtató, inspiráló felvetéseket tenni.” Ugyanezt teszi a támogató kérdezés, a coaching kapcsán is, amely által segít az embereknek, hogy még többet hozzanak ki magukból, hogy megválaszolják kérdéseiket.

Galéria
A kérdései mögé bújik, benne van a kérdéseiben, de nem szívesen válaszol azokra, mert „egy introvertált exhibicionista, aki nagyon szeret közönség elé lépni, stúdióban dolgozni, de a Szily Nóra magánember sokkal visszahúzódóbb. Kíváncsi vagyok a világra, másokra, a gondolatokra, a vélekedésekre, de az intimitásaimat őrzöm. A magánéletemben nem vagyok annyira központi figura, van egy rejtőzködő, visszahúzódó énem. Kérdések mögé pedig nagyon jól el lehet bújni. Nem is szerepeltem sokat a bulvársajtóban, nem hakniztam azzal, hogy elvesztettem a mobiltelefonomat vagy láttam egy kismacskát.”

Amellett, hogy élete fontos állomásait megosztotta az emberekkel, a családját nem használja „biodíszletként” – ilyen áron nincs szüksége címlapra. „Az egyik fiam annyira utálja, ha fotózzák, hogy négyéves korában volt utoljára fotós előtt, és ma 25. Azt gondolom, azért, mert ő engem választott a csillagról, az én szakmámat válasszuk szét, az ő személyiségét meg tartsuk tiszteletben. Nekem az nem volt fontos, hogy rólam hetente hír legyen. Azt szerettem, ha azért jegyzik meg a nevem, mert jó beszélgetéseket láttak velem.”

 [reklam]

A kudarc a siker velejárója

„Az életemben nem szóltak a fanfárok, nem egy diadalmenet volt – mesélte. – Egyrészt a családomban is vannak dolgok, amik terheket, felelősséget tesznek rám, nem könnyítik az életemet, de kötelességemnek érzem, hogy helytálljak anyaként vagy gyerekként; másrészt pedig elváltam.” A hivatásának szenvedélyesen élő Szily Nóra bevallása szerint az embernek több szerepben kell helytállnia élete során, megtapasztalva hideget-meleget. „A személyiségfejlődésben ezek nagyon fontos állomások, de miközben nekem nagyon sok szárnyalás adatott az életemben, sok súly is volt a szárnyaimon; adódott olyan helyzet, amelyik próbálta lekötni azokat. Aztán ki kellett bogozni a kötelékeket, és újra elindulni. Talán ezért is hiteles arról beszélnem, hogy a kudarc nem a siker ellentéte, hanem a siker velejárója. Ezek elképesztő mérföldkövek, amelyekből, ha okos, figyel, és nemcsak kifelé mutogat, az ember nagyon sokat tud tanulni.”

Karrier és család sikeres nőként

Galéria
Mindennek az összehangolása csak úgy működhet, ha nem törekszünk a tökéletességre, „mert a tökéletes anya mellett felnőni rettenetes. Ez kicsit a bűntudat játéka. De én nem tudtam volna egészséges lelkű anya lenni, ha nem dolgoztam volna.” Az újságíró arra biztat, tegyünk a saját vágyaik szerint, és ne ítéljünk el másokat csak azért, mert otthon marad nevelni a gyerekét, vagy éppen pár órára kiszabadul ebből a körből. „Én nem feküdtem fel az anyaság oltárára, az én definícióm magamról nemcsak az, hogy két gyerek anyja vagyok, hiszen akkor most bajban lennék.”

A huszonéves korba lépő fiait elkísérte a küszöbig, és továbbra is támogatja, de most úgy érzi, ideje a saját céljaival foglalkoznia. „A sokféleségben hiszek, nincs egy igaz recept. Hiszek a változtatás lehetőségében. Törekedjünk arra, hogy az életünkben egyensúlyt teremtsünk, és találjuk meg saját boldogságunkat, indítsuk el saját életünkben a változtatást, mert rajtunk múlik, hogy a napsütést vagy a Nemerét vesszük észre. A saját életem is példa arra, hogy lehet változtatni és a vágyból benzint csinálni, ami egy hajtóerő. És ha egy célt megfogalmaz az ember, ahhoz egy tervet lehet készíteni, s azt lépésről lépésre végrehajtani. Több életünk van egy életen belül. Ha a szellemét és a lelkét frissen tartja az ember, akkor nem szabad lehúzni a redőnyt. Nem az a kérdés, hogy mire vagy képes, hanem hogy mire vagy lelkesen, jóérzéssel képes.”

Higgyünk magunkban

 Sokat adhat a nőknek, mert sok a tapasztalás és a karcolás a lelkén, magánéleti és szakmai vonalon egyaránt. „Higgyék el, hogy sokkal több van bennük, mint amit magukról hisznek, hogy nem kívülről kell várni a változást. Ha visszagondolnak életük eddigi állomásaira, hogy mennyi mindennel megküzdöttek már, ott van a bizonyság, hogy mennyi erő lakozik bennük. Higgyék el, hogy pontosan a múlt igazolásai révén holnap is meg tudnak küzdeni egy újabbal. Az emberek többsége nem a hegycsúcsokban botlik el, hanem a kavicsokban, mert lefele néz, és nem oda függeszti a tekintetét, ahova vágyik” – fogalmazta meg a nőknek szóló üzenetét Szily Nóra.

Az idelátogató, ha megtekinti a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumot, a Szent Anna-tavat, vagy szóba elegyedik a csernátoni Haszmann Pál Múzeum egykori vezetőjével, Pali bácsival, biztosan visszakívánkozik a vidékünkre. Szily Nórát is megragadta térségünk szépsége, az ízes székely beszéd egyedisége olyannyira, hogy az erdélyi körút azonnal a bakancslistájára került.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés