
Szili Katalin szerint az elmúlt 3-4 évben óriásit sikerült előrelépni a csángóföldi magyarok identitásának megerősítésében, a közösség szülőföldön tartásában.
2022. október 12., 15:232022. október 12., 15:23
Szili Katalin elmondta: Pogár Lászlóval, az MCSMSZ elnökével és Edvi Péterrel, az MCSMSZ felügyelő bizottsági elnökével a három nap alatt 15 moldvai faluba jutottak el, újonnan épített, vagy felújított magyar házakat, oktatási helyszíneket látogattak, mintegy száz pedagógussal, valamint az MCSMSZ küldötteivel, alkalmazottaival találkoztak.
Megállapította: a látogatás során jó keresztmetszetet kaptak arról, hogy miként folyik az identitásmegőrző, identitásmegerősítő munka. Hozzátette Csángóföldön 63 olyan település van, ahol magyarul még beszélő római katolikus vallású emberek élnek, és 34 település van, ahol az MCSMSZ magyar oktatást indított el. Közel 2000 gyermeket oktatnak, akiknek naponta ingyenesen étkeztetést is biztosítanak. Szili Katalin megemlítette: 22 olyan magyar házat, kollégiumot építettek vagy újítottak fel, amelyekben immár 21. századi körülmények között lehet foglalkozni a gyermekekkel. Mindenütt okos táblákat, korszerű felszereléseket látott.
"Óriási közösségépítés zajlik Csángóföldön. Ezen belül oktatás, zenei nevelés, hagyományőrzés, ami különösen jellemző, és még rengeteg olyan munka van, amit a következő időszakban szeretnének elvégezni. Csodát tett a támogatás, amit az MCSMSZ a magyar kormánytól kapott" - állapította meg a miniszterelnöki megbízott.
Szili Katalin megemlítette: az oktatási programokon túl, nyári táborokat, hagyományőrző rendezvényeket szerveznek Csángóföldön, és a havonta egyszer Bákóban tartott magyar misén átlagosan 3-400 magyar vesz részt. Úgy vélte, ezek mind azt jelzik, hogy a moldvai csángómagyar közösség önmagára talált, identitásában megerősödött. Megjegyezte: beszélgetőpartnerei arról számoltak be, hogy a népszámláláson magyar anyanyelvűnek, és magyar nemzetiségűnek vallották magukat.
A miniszterelnöki megbízott úgy vélte: az MCSMSZ és a közösség már kellően erőssé vált ahhoz, hogy a program továbbra is fenntartható maradjon. Hozzátette: az MCSMSZ további településeket szeretne bevonni a moldvai magyar oktatási programba, de megértéssel fogadta, hogy az elmúlt három év fellendülése a jelenlegi gazdasági körülmények miatt ugyanilyen ütemben nem folytatható. Azt is megjegyezte, hogy a moldvai oktatási programban dolgozó pedagógusok részéről egyetlen panaszszót sem hallott. "Hittel és odaadással végzik a munkájukat, mert tudják, hogy itt egy közösség átmentése folyik" - állapította meg.
forrás: MTI
fotó: Pinti Attila
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!