Szijjártó: az ENSZ-nek biztosítania kell a nemzeti kisebbségek identitásának megőrzését

Az ENSZ-nek biztosítania kell a nemzeti kisebbségek identitásának megőrzését, és ezt fontos lenne alapvető emberi jogként elismerni nemzetközi szinten is - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

Székely Hírmondó

2022. szeptember 22., 10:402022. szeptember 22., 10:40

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ-közgyűlés keretében a Kisebbségi Jogok Nyilatkozatáról szóló ülésen leszögezte, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak védelme a magyar külpolitika egyik központi eleme, amiért a kormány nemzetközi szinten is kiáll. Kiemelte, hogy ez nem is meglepő, minthogy történelmi okokból kifolyólag a magyarok egyharmada az ország határain kívül rekedt.

Aláhúzta: ezen a területen a kölcsönösség elvének kellene érvényesülnie, teljes mértékben tiszteletben kell tartani a magyar közösségek jogait mindenhol, mint ahogy Magyarország is így tesz az országban élő nemzeti kisebbségek esetében.

A hazánkkal szomszédos országok mindegyikében élnek magyarok, s bizonyos esetekben vannak kihívások a jogaik érvényesülését illetően, márpedig ennek kapcsán a kormány továbbra is határozottan fel fog szólalni a nemzetközi szervezetekben - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter felszólalásában hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek e téren bizonyos alapelveket szem előtt kell tartania. Szavai szerint ilyen, hogy a nemzeti közösségek jogainak biztosítása nem nemzeti, hanem nemzetközi kérdés, a kisebbségekhez tartozók identitásának megőrzését is garantálni kell, ehhez pedig az egyéni és a kollektív jogokat is tiszteletben kell tartani.

Emellett fontos tisztában lenni azzal is, hogy a nemzeti identitás nem feltétlenül egyezik minden esetben az állampolgársággal, az érintetteket pedig mindenhol az adott társadalom szerves részének kell tekinteni - sorolta.

Majd ezért annak megfontolására szólította fel a világszervezetet, hogy ismerje el alapvető emberi jogként a nemzeti közösségekhez tartozók identitásának megőrzését, amit így mindegyik tagállamnak biztosítania kellene.

A miniszter végezetül rámutatott, hogy napjainkban a keresztény a legüldözöttebb vallás a világon, és Magyarország felelősséget érez ezen közösségek iránt, ezért indította el a Hungary Helps programot, amelynek keretében már mintegy félmillió embernek nyújtottak támogatást világszerte.

"Biztosítani kell, hogy vallási, nemzeti hovatartozás alapján ne érjen üldöztetés senkit" - fogalmazott.

(forrás: MTI, fotó: Szijjártó Péter/Facebook)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés