
A bukaresti mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium közölte, idén nem tudják biztosítani a honi paradicsomtermelők támogatására előirányzott 85 millió eurót.
2021. január 15., 07:332021. január 15., 07:33
A Románia-szerte és Erdély-szerte "Tomátó-programként" (Program Tomata) ismert támogatási rendszernek tavaly 2800 jogosultja volt, ebből több mint 500 Galac megyéből. Székelyföldön is voltak, akik tavaly vagy azelőtt elnyerték a támogatást. A feltételek egyike az volt, hogy legalább 1000 négyzetméternyi szakszerű termelőfelülettel kellett rendelkezni, ez nyilván üveg vagy műanyag borítású melegházat jelent. A második alapvető - kizáró jellegű - feltétel értelmében a "Tomátó-programba" bejegyzett személynek vagy csoportnak (családnak) legalább 3000 kg paradicsomot kellett termelnie és értékesítenie. Az értékesítésnek is volt megszabott határideje, időszaka. Akinek sikerült teljesíteni az előírásokat, megkaphatta a 3000 eurós évi egyszeri támogatást.
A támogatási programról sok visszásságot is jegyeztek, jeleztek. Akadt például mezőgazdasági vállalkozó, aki állatfarmon értékesítette a silány minőségű (zöldes, sárgás) paradicsomot. A program lényege azonban az, hogy minél nagyobb mennyiségű honi paradicsom kerüljön a piacokra és a lakosság konyhájára, asztalára. Az idei "lefújással" kapcsolatosan aggályos nyilatkozatok láttak napvilágot, a közvetlen következmény az lesz, hogy erősödik az importigény, a korábbinál is több külföldi paradicsomot kénytelen fogyasztani a lakosság.
(bl)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!