Szereti a színpadot

Pătrânjel Viktória, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum ötödik osztályos diákja már óvodás korától jár mesemondó versenyekre, majd kisiskolásként a versek bűvölték el, később a prózamondással is próbálkozott, és kitűnő eredményeket ért el. A Laborfalvi Róza Szépen magyarul elnevezésű prózamondó versenyén, legutóbb pedig az Ignácz Rózsa Alkotó és Prózamondó Versenyen első helyen végzett. A kisdiákkal és Nagy Etelka magyartanárral a tehetségápolásról, a vetélkedőkről, tervekről beszélgettünk.

Némethi Katalin

2022. január 21., 00:152022. január 21., 00:15

– A versenyre Ignácz Róza Született Moldovában című regényének első fejezetével neveztem be. A felkészülés a mű elolvasásával kezdődött, majd a szövegtanulás és értelmezés következett. A mesemondásban van tapasztalatom, de a prózamondás egészen más, több komolyságot igényel, nehezebb értelmezni és előadni, mint egy mesét. Minden megmérettetésen igyekszem a legjobbat kihozni magamból, úgy előadni a szöveget, hogy a közönség annak hatása alá kerüljön. Manapság a versenyek is online térbe zajlanak, amit nem annyira szeretek, hiszen fontos számomra a hallgatósággal való közvetlen kapcsolat, visszajelzés – magyarázta a kisdiák.

– Viktóriát csak rövid ideje ismerem, most ötödik osztályos, a tanév eleje óta vagyok a magyartanára. Viszont korábban is hallottam róla, zsűritagként vettem részt az elemi osztályosok mesemondó versenyeinek körzeti szakaszain, így tisztában voltam azzal, hogy igen tehetséges, lelkes és lelkiismeretes kislánnyal lesz dolgom. A feladatait nagyon komolyan veszi, könnyen és gyorsan tanul. Ízesen beszél, nagy átéléssel képes átadni bármilyen történetet. Karizmatikus előadó, hozzászokott a versenyzéshez, rutinosan választ szöveget, a felkészülésben nagy segítséget jelent számára az édesanyja, az otthoni környezet is. Éppen ezért az online versenyzés sem plusz teher, minden eszköz a rendelkezésére áll, csupán arra – a nem kis feladatra – kell összpontosítania, hogy az előadása ilyen körülmények között is hiteles, értékes maradjon – vélte tanára, Nagy Etelka.

Viktória rutinos versenyzőnek számít, hiszen óvodás kora óta jár különböző megmérettetésekre, nincs lámpaláza, szeret színpadon lenni. Idén a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyen dicséretes lett, de több első helyezéssel is büszkélkedhet.

– Nagyon örültem a Kányádi Sándor Szavalóversenyen elért két megyei első díjamnak, nagyon boldoggá tesz, hogy a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyen négyszer érdemeltem ki az első helyezést, büszke vagyok az Őszi Meseszüret Nemzetközi Mesemondó Versenyen egy első és egy második helyezésére is, de legnagyobb meglepetést a Benedek Elek Országos Mesemondó Versenyen elért első díjért kapott magyarországi jutalomkirándulás jelentette. Nem a győzelem a legfontosabb számomra, bár örvendek az elismeréseknek, hiszen visszajelzések, hogy jó úton haladok, hanem maga a mesélés, a szavalás vagy a szövegmondás is örömmel tölt el, és örvendek minden „fellépési” lehetőségnek – mesélte Viktória.

– A cél egyetlen versenyen sem lehet csak a győzelem, ugyanolyan fontos a tapasztalatszerzés, a fejlődés lehetősége, és természetesen az, hogy megmaradjon az irodalom szeretete, az őszinte, tiszta öröm, a gyermeki elragadtatás a mesék, mondák, versek világa iránt. Viktória egyik erőssége, hogy úgy tud előadni, hogy a hallgató érzi a belőle áradó természetes lelkesedést. Nagyon fontosnak tartom a megmérettetéseken való részvételt, hiszen egy-egy ilyen alkalommal életre szóló élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodhatnak a diákok, sokat tanulhatnak önmagukról és a világról egyaránt. A tanítvány sikere mindig elégtétel a tanár számára is, a győzelem öröme ellensúlyozza a befektetett munkát, energiát. Viktória az Ignácz Rózsa-verseny előtt a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny megyei szakaszán is jól szerepelt, korcsoportjában harmadik helyezést ért el. Kezdünk visszatérni a világjárvány előtti állapotokhoz, így újra lesz tantárgyverseny, azon minden bizonnyal Viki is részt fog venni. Ezenkívül minden lehetőségre nyitottak vagyunk, ha találunk egy izgalmasnak tűnő felhívást, lecsapunk rá – magyarázta a pedagógus.

Viktória meglátása szerint akkor lehet sikeres valaki, akkor érhet el szép eredményeket, ha a tehetsége kitartással és szorgalommal párosul.

Viktória szabadidejét is igyekszik hasznosan eltölteni.

– Olvasok, rajzolok, táncolok, gitározok és szeretettel gondozom házi kedvenceimet. Óvónő vagy tanítónő szeretnék lenni, mert saját emlékeimből merítve a gyermekeknek olyan izgalmas élményekkel teli éveket szeretnék ajándékozni, amilyeneket én szereztem óvodásként, iskolásként – fejtette ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés