
Késsel és villával címen jelent meg Czilli Aranka legújabb verseskötete, amelyet kedd délután mutattak be a kovásznai művelődési központban, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub szervezésében. A szerzővel Szebeni Zsuzsa színháztörténész beszélgetett.
2022. február 25., 00:092022. február 25., 00:09
A művelődési központban szép számban megjelent közönséget Czilli Balázs kulturális igazgató köszöntötte, majd bemutatta a szerzőt, illetve beszélgetőtársát. Czilli Arankát a fürdővárosban más kiskorától ismerik, az elmúlt években pedig családok több nemzedékét tanította magyar irodalomból. A Magyar Művészeti Akadémia Fiatal Alkotók és a Térey János alkotói ösztöndíjasának harmadik önálló kötete az Irodalmi Jelen könyvkiadó gondozásában jelent meg 2022-ben.
Miután Czilli Aranka felolvasta a nyitóverset (Köd, parttalanság), Szebeni Zsuzsa arra kérdezett rá, hogyan született meg a könyv, milyen hatással volt rá a járványhelyzet – ugyanis láthatóan ez az időszak a szerző számára nagyon is termékenynek bizonyult, lévén, két kötete jelent meg.
– Ez az időszak valóban termékenyebb volt, hiszen a befelé fordulást, az elszigetelődést hozta magával, ami meglepő módon az elején nem viselt meg engem annyira, kimondottan jól esett. A késsel-villával motívum, ami végül a kötet címét is adta, az inkább az embernek a társadalommal való viszonyához kötődik. Számtalan íratlan szabály és törvény van. Az egy alapvető törvény, azt hiszem, hogy csak késsel és villával ehetjük meg egymást. Szóval csak szépen, kedvesen – fejtette ki a szerző.
A kötet négy fejezetből áll, az első a Térkép címet viseli.
– Ez a külső és belső tájaimnak a térképe. Találkozások, helyszínek, olyan emberekhez kapcsolódó lírai reflexiók, akik nyomot hagytak bennem. Talán a második fejezet a legszebb része a kötetnek, Titkok címmel. Azért található középen, mert abban a világban, ahol késsel és villával esszük meg egymást, ott be kell csomagolni mélyen azokat az őszinte érzéseket, amiket féltünk, amelyeket titokban kell tartani az éhes világ előtt – magyarázta Czilli Aranka.
A harmadik, Lakoma című fejezet az ember és a társadalom különböző vetületeit járja körbe, míg az utolsó (Körforgó) azoknak a visszatérő ünnepeknek a lajstroma, amelyek rítusaikkal felemelik az embert, mint a mérföldkövek, kapaszkodót adnak.
A beszélgetés folyamán a szerző több verset is felolvasott, amelyekből kitűnik, mennyire fontosak neki az ősök, gyökerek, illetve kiderül, mit jelent Czilli Arankának Kovászna: a biztonságot, nagycsaládos összeüléseket a mézeskalács-házikót, kolbászkerítést ígérő Kolozsvárral szemben, amely a szerző fiatalságát őrzi.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!