
Négyállomásos erdélyi koncertkörútra indult a magyarországi Ethnofil zenekar. Temesvár és Kolozsvár után pénteken 21 órakor a sepsiszentgyörgyi Szimplában, majd szombaton a marosvásárhelyi J’ai Bistrot-ban örvendeztetik meg a közönséget.
2019. február 07., 00:272019. február 07., 00:27
Az Ethnofil zenekar 2009-ben alakult Egerben azzal a céllal, hogy magyar népzenét játsszanak úgy, ahogy idáig még senki. A zenekar számára a legfontosabb az együttzenélés öröme, az improvizáció és az egyediség. Ezen tényezőknek köszönhető, hogy fél év zenélés után kialakult egy műfajhatárokkal nem törődő, eklektikus hangzásviláguk, melyet a népzene (hegedű/ének) fog össze. A fiatal zenészek gondolkodása folyamatosan nyílt az elektronikus, soul és kortárs világzenei irányok felé, majd második, Kókuszmúzeum című lemezük (2014) már egy eklektikus, fúziós irányt mutatott. A készülő harmadik lemez ismét elrugaszkodik az előzményektől, és a kreatív és sokszínű zenei eszközhasználat mellett egységesebb, letisztultabb és minimalista mentalitással íródik.
Az együttes a Mérai Világzenei Csűrfesztivál felajánlásából minden koncert alkalmával egy páros fesztiválbérletet sorsol ki a közönség körében. A Kolozs megyei fesztivál idei kiadását augusztus 1–4. között szervezik.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!