Székesfehérvár, a lehetőségek tárháza 

Székesfehérvár története hosszú időkre nyúlik vissza, ugyan a környék már az őskorban lakott volt, de magát a várost Géza fejedelem alapította a 10. században.

Székely Hírmondó

2019. november 15., 16:582019. november 15., 16:58

A török hódoltság ideje után, valamikor az 1700-as évek elején indulhatott újra a város fellendülése, mely köszönhető annak is, hogy visszakapta a szabad királyi város rangját. A 18. században jelentős építkezések indultak meg a városban, a barokk stílusban épült polgárházak és középületek a mai napig megadják a város arculatát.

Székesfehérvár változatos történelmének jóvoltából igen gazdag látnivalókban és nevezetességekben. Ha a városban járunk, érdemes felfedezni a Püspöki palotát és könyvtárat, a Püspöki székesegyházat és a Szent István bazilikájának romjait. A híres vörös márvány díszkút, mely az Országalmát ábrázolja, a Városháza téren található. A város főutcája Europa Nostra-díjjal büszkélkedhet, mely még inkább vonzóvá teheti a turisták körében.

Székesfehérvár huszonnégy városrészből áll, melyek közül a legismertebb a kertvárosi jellegű Öreghegy, a történelmi óváros, mely Belváros néven él a köztudatban, vagy a Palotaváros és a Víziváros.

Ha lakásvásárlás előtt állsz, mindenképpen érdemes elgondolkodni a város nyújtotta lehetőségeken. A kedvező lakásárak mellett mindenki megtalálhatja számításait. Az Ingatlannet.hu székesfehérvári kínálatát böngészve könnyen rálelhetsz ideális az otthonra.

Adottságai

Székesfehérvár Fejér megye székhelye, az egész közép-dunántúli régió központjává nőtte ki magát. Népességszáma majdnem eléri a 100 ezer főt, ezzel az előkelő nyolcadik helyet foglalja el a városok rangsorában.

A város kedvező földrajzi elhelyezkedésének, fejlett infrastruktúrájának és virágzó iparának köszönhetően igen alacsony a munkanélküliség. Itt helyezkedik el a Videoton Holding Zrt., mely az Európai Unión belül a tíz legnagyobb vállalat egyike. A cég elektronikai cikkek gyártásával foglalkozik.  

A város huszonhárom általános iskolának ad otthont, melyek közül több speciális iskola is kiemelkedik, mint például a Kodály Zoltán Általános Iskola, de lehetőség van két tanítási nyelvű iskolába is beíratni gyermekünket. Számos középiskolában folytathatják tanulmányaikat a diákok, és aki diplomát kíván szerezni, annak sem kell feltétlenül elhagynia a várost, hiszen több egyetem és egyetemi kar is megtalálható a településen. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust