Számítógépes programmal korlátoznák a vízveszteséget

Újabb nyertes pályázatot lezáró szerződést írt alá a sepsiszentgyörgyi Közüzemek Rt.: számítógépes program révén korlátoznák a sok lakónak bosszúságot okozó vízveszteséget.

Kocsis Károly

2023. november 06., 18:432023. november 06., 18:43

A közel 728 ezer lejes pályázat egy olyan szoftver telepítését célozza, amely révén jelentős mértékben tudják csökkenteni a vízveszteséget Sepsiszentgyörgyön. A projekt tehát elsősorban menedzsment jellegű, a vízhálózattal kapcsolatos adatok gyűjtésében nyújt segítséget.

"A Közművekhez befutó panaszok leggyakrabban a vízveszteséghez köthetők, hiszen a lakók úgy érzik – és bizonyos értelemben nem alaptalanul –, hogy az tulajdonképpen az ő zsebüket terheli. „Minden adandó alkalommal hangsúlyozzuk, hogy a fogyasztóknak csak a saját órájuk vagy a lépcsőházi főóra utáni veszteséget kell fizetniük, ami az előtt keletkezik, az minket érint, ám erre olyan ellenérvet is felhoztak már, hogy amennyiben a mi költségeink nőnek, az a fogyasztónak sem jó" – mondja Kozsokár Attila vezérigazgató, aki helyénvalónak tartja az ilyesfajta megközelítést.

„A panaszosnak igaza volt abban az értelemben, hogy nekünk is bevételkiesést jelent a hálózati veszteség, azt a pénzt pedig a fogyasztókra fordíthatnánk. Most egy újabb lépést teszünk a helyes irányba” – fűzte hozzá magyarázatként.

Hogy a szoftver miben tud segíteni a gyakorlatban, a vezérigazgató közölte, elsősorban lehetővé teszi, hogy a város vízhálózatát egy könnyen kezelhető térkép formájában tudják átlátni a mérnökök. „Valós idejű adatokat lehet majd elérni arról is, hogy egy adott zónában mekkora a felhasznált víz mennyisége, illetve a korábbi adatok felhasználásával például azt is meg lehet állapítani, hogy ha látszólag indokolatlanul megnőtt a fogyasztás, az csőtörésre is utalhat, ezáltal pedig csökkenteni tudjuk a hálózati vízveszteségek is. Például egy szivárgást nehéz észrevenni szabad szemmel, ha esik az eső, és amúgy is vizes az aszfalt.

Amennyiben munkálatok zajlanak, és el kell zárni egy adott részen a vizet, úgy azt is segít megállapítani a szoftver, hogy miként érintene a kizárás minél kevesebb fogyasztót, illetve konkrétan mely fogyasztókat is érinti majd a beavatkozás – folytatta a magyarázatot. A modellező szoftver ugyanakkor képes alternatív vezetékek kialakítására, és az új hálózati részek vízellátásának pontos szükségletét is modellezni úgy, hogy az könnyebben illeszkedjen a hálózatba.

Fotó: Haáz Vince

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust