Szájzár-törvény?

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Borbély Zsolt Attila

2019. november 27., 00:132019. november 27., 00:13

A magyarországi ellenzék – akárcsak a nemzetközi baloldal általában – hatékonyan használja a nyelvpolitika fegyverét. Ennek lényege, hogy megbélyegzéssel, érveléskerülő módon jelölnek meg jelenségeket, embereket, jogszabályokat, bármit, aminek a politikai arénában relevanciája van. Klasszikus nyelvpolitikai fegyver a nemzeti gondolkodás nacionalizmuskénti, rosszabb esetben fasizmuskénti, nácizmuskénti emlegetése, az európai olvasztótégely (ami hosszútávon egyenlő az iszlám kalifátussal) helyett a nemzetek Európájában hívő szuverenista demokraták populistának nevezése. De ide sorolandó az is, hogy a minden idegen, hódító szándékkal érkező betolakodó korlátlan befogadásának „buta, öngyilkos liberalizmusát” (copyright by Imre Kertész) európaiságnak nevezik, miközben annak éppenséggel fordítottjáról van szó.

Az ellenzék kitalálta tavaly a „rabszolgatörvény” kifejezést, és ezt sulykolta, hiszterizálta a közvéleményt, miközben szó sem volt semmiféle rabszolgaságról, kényszerítésről, ráadásul a jogszabály kedvezőbb volt a Nyugaton jellemzőnél. Hasonló volt a helyzet a lex Taigetosszal, mely törvényt a szakmai szervezetek támogatták, és éppenséggel nem arról szólt, hogy bárkiről lemondana az oktatási és szociális rendszer. Az újabb kitalációjuk a „szájzár-törvény”, amivel azt a jogszabály-módosítást illetik, melyet maguk kényszerítettek ki a magyar országgyűlésbeli minősíthetetlen, méltatlan viselkedésükkel, randalírozásukkal, botrányokozásukkal és nyomdafestéket nem tűrő megnyilvánulásaikkal.

A Tisztelt Ház méltósága kívánja meg az új szabályozást, és szó sincs arról, hogy bárkibe belefojtanák a szót. De ez is remek alkalom nekik, hogy folytassák az offenzívát, hogy a kormány ellen hangolják a választókat. Az európai parlamenti és önkormányzati választás azt mutatta, hogy törekvésük nem sikertelen, a választók jelentős része, kb. 40%-a megszólítható ezzel a stílussal és retorikával. Ami riasztó.

Benne van ebben az örök értékeket tagadó vagy zárójelbe tevő korszellem, a kommunizmus öröksége, és benne van az is, hogy az elmúlt kilenc évben a kormány nem tett rendet kultúrpolitikában, hogy helyükön maradtak a könyvkiadás, könyvterjesztés, könyvtárellátás, a kulturális műsorok, zenei szerkesztők zömmel balliberális figurái, akik a kormány értékrendjével szemben tették a dolgukat. Még nem késő ezen változtatni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust