Szájzár-törvény?

A magyarországi ellenzék – akárcsak a nemzetközi baloldal általában – hatékonyan használja a nyelvpolitika fegyverét. Ennek lényege, hogy megbélyegzéssel, érveléskerülő módon jelölnek meg jelenségeket, embereket, jogszabályokat, bármit, aminek a politikai arénában relevanciája van. Klasszikus nyelvpolitikai fegyver a nemzeti gondolkodás nacionalizmuskénti, rosszabb esetben fasizmuskénti, nácizmuskénti emlegetése, az európai olvasztótégely (ami hosszútávon egyenlő az iszlám kalifátussal) helyett a nemzetek Európájában hívő szuverenista demokraták populistának nevezése. De ide sorolandó az is, hogy a minden idegen, hódító szándékkal érkező betolakodó korlátlan befogadásának „buta, öngyilkos liberalizmusát” (copyright by Imre Kertész) európaiságnak nevezik, miközben annak éppenséggel fordítottjáról van szó.

Az ellenzék kitalálta tavaly a „rabszolgatörvény” kifejezést, és ezt sulykolta, hiszterizálta a közvéleményt, miközben szó sem volt semmiféle rabszolgaságról, kényszerítésről, ráadásul a jogszabály kedvezőbb volt a Nyugaton jellemzőnél. Hasonló volt a helyzet a lex Taigetosszal, mely törvényt a szakmai szervezetek támogatták, és éppenséggel nem arról szólt, hogy bárkiről lemondana az oktatási és szociális rendszer. Az újabb kitalációjuk a „szájzár-törvény”, amivel azt a jogszabály-módosítást illetik, melyet maguk kényszerítettek ki a magyar országgyűlésbeli minősíthetetlen, méltatlan viselkedésükkel, randalírozásukkal, botrányokozásukkal és nyomdafestéket nem tűrő megnyilvánulásaikkal.

A Tisztelt Ház méltósága kívánja meg az új szabályozást, és szó sincs arról, hogy bárkibe belefojtanák a szót. De ez is remek alkalom nekik, hogy folytassák az offenzívát, hogy a kormány ellen hangolják a választókat. Az európai parlamenti és önkormányzati választás azt mutatta, hogy törekvésük nem sikertelen, a választók jelentős része, kb. 40%-a megszólítható ezzel a stílussal és retorikával. Ami riasztó.

Benne van ebben az örök értékeket tagadó vagy zárójelbe tevő korszellem, a kommunizmus öröksége, és benne van az is, hogy az elmúlt kilenc évben a kormány nem tett rendet kultúrpolitikában, hogy helyükön maradtak a könyvkiadás, könyvterjesztés, könyvtárellátás, a kulturális műsorok, zenei szerkesztők zömmel balliberális figurái, akik a kormány értékrendjével szemben tették a dolgukat. Még nem késő ezen változtatni.