Szabályokra szükség van

Nem meglepő, hogy a legtöbb kislány óvó néni szeretne lenni, aztán az idő múlásával egyesek más hivatást választanak, mások maradnak az eredeti elképzelés mellett.

Némethi Katalin

2019. február 15., 00:062019. február 15., 00:06

[reklam]

– Már óvodáskoromban tudtam, hogy pedagógus szeretnék lenni. Aztán úgy alakult, hogy a rendszerváltás előtt alig volt magyar tagozat, és nagyon nehéz volt bejutni egyetemre. Később több lehetőség lett, és azonnal közeledni kezdtem a pedagóguspálya felé. Egyetemre jártam, technikai szakra, amit látogatás nélkülin lehetett végezni. A diploma megszerzése után azonnal elkezdtem tanítani esti tagozaton. Mihelyt főiskolai, majd egyetemi szintre emelték az óvó- és tanítóképzést, azonnal beiratkoztam erre a szakra, és vizsgáztam ott is. Így – ha kerülőkkel is – eljutottam a gyerekkori álmom megvalósításához – magyarázta.

Kilenc évvel ezelőtt megszületett kislánya, Eszter, és a csöppség érkezése megváltoztatta az életét.
– Gyerekünk születése óta teljesen új életstílust alakítottunk ki. Így próbáltuk kezdetek óta bevezetni a családba a következetes napirendet, melyhez a mai napig ragaszkodom. Amikor anya lettem, az fogalmazódott meg bennem, hogy nemcsak következetesen be kell tartanom a nevelési elveket, hanem meg kell tanulnom csendben maradni, ha éppen az apa neveli a gyereket, aki nem pedagógus. Nevelni szerintem annyit jelent, hogy a gyereknek megtanítunk egy szabályrendszert – viselkedési szabályokat, illemet, higiéniát, öltözködést, eszközhasználatot, azt, hogy mit lehet, és mit nem –, amely segíti őt tájékozódni a mindennapi életben. Ha egymással ellentétben álló szabályokat állítunk fel, vagy mi nem tartjuk be azokat, akkor káosz keletkezik a gyerekben és körülötte, és saját rendszert dolgoz ki, lázadni kezd, és szófogadatlanná válik. Szerencsés vagyok, mert a gyereknevelési kérdésekben egy hullámhosszon vagyunk a férjemmel – mondotta.

A tapasztalat, az évek múlása változtatott a gyerekneveléssel kapcsolatos elvein is.
– Vannak dolgok, melyeket másképp tennék, hiszen eltelt pár év, és a tapasztalataim azt bizonyítják, hogy bizony nekünk is változnunk kell. Az első években szigorúbban akartam követni az elméletben tanultakat, most már merek lazítani, és sok mindent az ösztöneimre hallgatva oldok meg. Kinyílt a világ, a családok sokban különböznek egymástól, például egyik családban reggeltől estig tévét néznek, és telefont adnak már az óvodás gyermek kezébe, a másikban korlátozzák a tévénézést és a telefonhasználatot. Mindkét gyerekkel meg kell értetni az erre vonatkozó szabályokat úgy, hogy a szülőket ne sértsük, tekintélyüket ne tépázzuk meg – teszi hozzá.

Eszter harmadikos, és bár jól tanul, édesanyja szerint nem a jegy, hanem a kitartás, a következetes munka a fontos.
– Az a fontos , hogy tanuljon, szeresse az iskolát, és megtanuljon tanulni. Persze én is elég maximalista vagyok, ezt a lányom is örökölte, néha én sem tudom, mennyire jó ez, de mindig arra törekszik, hogy maximálisan teljesítsen, tökéletesen elvégezze a feladatait. Azt szeretném, hogy a gyerekem lelkiismeretes, igazságos, tisztelettudó felnőtt legyen, szépen és méltóságteljesen éljen. A tarisznyába pedig folyamatosan kell útravalókat tenni, mert minden életkorban új és új helyeztek merülnek fel, és ezekre meg kell találnia a helyes válaszokat. Anyának lenni talán a legjobb érzés a világon, de nemcsak örömet jelent, hanem egyben nagy-nagy felelősséget is. Hiszen egy gyerek felnevelése nagyon sok gonddal, felelősséggel, lemondással jár, de szerintem ennek is megvan a maga szépsége, értelme – summázta az édesanya.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés