
Sürgősségi rendeletet fogadott vasárnapi ülésén a kormány az ukrajnai háborús térségekből érkező külföldi állampolgárok és hontalan személyek támogatásáról.
2022. február 28., 08:302022. február 28., 08:30
[reklam]
Lucian Bode belügyminiszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján elmondta: a jogszabály azokra az Ukrajnából érkező személyekre vonatkozik, akik nem kérnek menedékjogot a román államtól, a menedékkérők jogállásáról ugyanis külön törvény rendelkezik.
A rendelet szerint az ukrajnai háborús térségekből érkező külföldi állampolgárokat és hontalan személyeket ideiglenesen felállított táborokban, illetve a megyei vészhelyzeti bizottságok által kijelölt szálláshelyeken helyezik el a hatóságok. A menekültek teljes ellátásban (élelem, ruházat, higiéniai termékek) részesülnek, beleértve az orvosi kezelést is.
A jogszabály szerint az ellátásáukhoz szükséges termékek és szolgáltatások beszerzése sürgősségi közbeszerzési eljárással történik, a menekülttáborok működtetését pedig az egészségügyi minisztérium és a katasztrófavédelem költségvetéséből biztosítják.
A belügyminiszter elmondta, hogy a megyei vészhelyzeti bizottságok által kijelölt szálláshelyekre költhető maximális összegeket és a sürgősségi rendelet alkalmazásának további részleteit egy későbbi kormányhatározatban rögzítik.
A román államtól menedékjogot kérő személyek napi 20 lej értékű élelmiszeradagra, a nyári szezonban 135 lejes, a téli szezonban 200 lejes ruhapénzre jogosultak, ezen kívül napi 12 lejes támogatást kapnak személyes költségekre, például tisztálkodási cikkekre - közölte vasárnap este Lucian Bode.
A belügyminiszter a romániai menedékjogot szabályozó 2006/122-es törvény módosított alkalmazási szabályait ismertette, amelyekről határozatot fogadott el a kormány.
Lucian Bode elmondta, hogy a határozatban rögzített összegeket az Életminőség-kutató Intézet, illetve az Országos Statisztikai Intézet aktualizált adatai alapján állapították meg.
Vasárnap 16 órakor 28.197 ukrán állampolgár tartózkodott Románia területén, közülük eddig 318-an kérték elhelyezésüket a bevándorlási hivatal befogadó központjainak valamelyikébe - tájékoztatott belügyminiszter.
Lucian Bode a kormányülés utáni sajtónyilatkozatában elmondta: az Ukrajna elleni orosz katonai támadás elindításától vasárnap 16 óráig összesen 56.371 ukrán állampolgár érkezett Romániába, 28.174-en pedig elhagyták az országot. A menedékjogot kérő 318 ukrajnait a galaci, a radóci (Rădăuţi) és a nagysomkúti befogadó központba helyezték el.
A belügyminiszter tájékoztatása szerint a Suceava megyei Sireten felállított mobil menekülttáborban jelenleg 180 ukrán állampolgár tartózkodik.
Lucian Bode beszámolt arról is, hogy átszervezték a kilenc román-ukrán határátkelőt: melegített sátrakat állítottak fel, és pufferzónákat, várakozóhelyeket, valamint élelmiszer- és vízellátó pontokat hoztak létre az Ukrajnából érkezők számára. "Szeretnénk, ha ukrán oldalon is szervezettebben zajlana az útlevél-ellenőrzés, de ez sajnos nem így történik" - jegyezte meg a miniszter.
Tájékoztató anyagokat fognak kapni a háborús zónából érkező emberek, többek közt ukrán nyelven is - jelentette be vasárnap este Dan Cărbunaru kormányszóvivő.
Cărbunaru közölte, a tájékoztató anyagokat a határátkelőkön, a határmenti megyékben, de az ország belsejében is terjeszteni fogják, mindenhol, ahol ukrán állampolgárok tartózkodnak. A tájékoztatáshoz ugyanakkor egy QR-kód leolvasásával is hozzá lehet jutni.
Az országba érkező személyeket eligazító dokumentum ukrán, angol és román nyelven is elérhető lesz. Többek közt arról tájékoztatja az érintetteket, hogy milyen védelemben részesülnek Romániában, mit kell tenniük a menekültjog megszerzése érdekében, milyen orvosi ellátásokra jogosultak, mi szükséges a munkavállalási engedély megszerzéséhez - mondta a kormányszóvivő.
Románia jelenleg 400 ezer szálláshelyet tud biztosítani menekültek számára, az Ukrajnából érkezők közül azonban egyelőre kevesen folyamodnak menedékjogért a hatóságokhoz - nyilatkozta vasárnap Raed Arafat.
A katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetője ellátogatott a Tulcea megyei Isacceára, ahova komppal érkeznek Ukrajnából a háború elől menekülők. Az újságíróknak elmondta, az illetékes hatóságok adatbázisa szerint országszerte több mint 400 ezer szálláshelyet tartanak számon menekültek számára, beleértve a szállodákban, különféle otthonokban, sporttermekben stb. kialakítható szálláshelyeket is. Nagyobb igény esetén ennél is több helyet tudnak biztosítani, egyelőre azonban az Ukrajnából érkezők közül kevesen folyamodnak menedékjogért, a legtöbben továbbmennek más országba, rokonoknál szállnak meg, vagy maguk gondoskodnak a lakhatásukról - magyarázta.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!