Stratégiák az idei hívószó

Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a virtuális térből a valós világba térjen vissza a Székelyföldi Grafikai Biennálé, méghozzá megújult arculattal – jelentette ki a Kovászna Megyei Művészeti Központ vezetője, Imreh-Marton István a rendezvény otthonává vált Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK) tartott sajtótájékoztatón.

Bedő Zoltán

2022. január 19., 00:202022. január 19., 00:20

A járványhelyzet miatt a tavaly csak a díjnyertes munkákat tudták fizikai valójukban behívni, ebben az esztendőben azonban a felhívásra beérkezett több ezerből, a zsűri által továbbjutásra kiválasztott két–háromszáz alkotás mindenikét kiállítják. Az ily módon megvalósuló grafikai szemlének eddig az EMŰK-ön kívül a Székely Nemzeti Múzeum (SZNT) biztosított teret, a felújítása miatt viszont önként vállalt kötelezettségének az utóbbi csak korlátozott módon tud eleget tenni. Így került képbe a Csíki Székely Múzeum (CSSZM), amely a szervezők felkérésére otthont fog nyújtani a törzsanyag felének és a kísérőprogramok egy részének. Ezzel a lépéssel a kényszerhelyzetből remélhetőleg nemes hagyomány születik, és a CSSZM a jövőben is egyik helyszíne lesz a rendezvénynek. A terveik között szerepel továbbá a műfaj közelebb hozatala a széles közönséghez, ezért bővíteni fogják azon kisfilmek sorát, amelyeken maguk a művészek mutatják be egy-egy alkotás elkészülésének a folyamatát.


A rendezvény kurátora, Ferencz S. Apor elmondta, továbbra is a kortárs grafikai törekvésekről, a sokszorosító képalkotás jelenlegi irányultságairól és fejlődéséről szeretnének átfogó képet nyújtani. Ugyanakkor szándékukban áll nyomon követni, feltérképezni, rámutatni azokra a kölcsönhatásokra, amelyek a hagyományos és kísérleti grafikai eljárások különböző fúzióját eredményezhetik.
Meggyőződésük szerint a megváltozott körülmények, a korlátok közé szorítások megtapasztalása arra késztetnek mindannyiunkat, hogy átértékeljük jövőképünket. Hogy a bizonytalan idők megválaszolatlan kérdéseire, különböző stratégiákat követve keressük a megoldásokat. Éppen ezért a 2022-ben megrendezendő Székelyföldi Grafikai Biennálé hívószavának a Stratégiák címet javasolják, de ez szigorúan csak javaslat marad, mert nem szeretnék szárnyát szegni a művészi lendületnek, nem akarnak irányt szabni az elképzeléseknek. Március 20. déli 12 óráig várják azon grafikusművészek és egyetemi hallgatók jelentkezését, akik elhivatott művelői a különféle hagyományos, digitális és kísérleti grafikai eljárásoknak.


A kísérőeseményekkel kapcsolatban a kurátortól megtudhattuk, hogy az előző év fődíjasának minden alkalommal megszervezett egyéni kiállítása az idén a Lábasházban lesz megtekinthető. A biennálét kísérő eseményként az EMŰK-ben megnyílik a baróti születésű Gyulai Líviusz (1937–2021) Kossuth-díjas grafikusművész alkotásaiból összeállított tárlatra is.


Végezetül Bordás Beáta, az EMŰK vezetője ismertette, hogy a kialakult szokásrendnek megfelelően, október 7. és november 26. között ebben az esztendőben is a rendezvény rendelkezésére bocsájtják az első és harmadik emeleti kiállítótermeiket. Megjegyezte, bár nem legfontosabb területük a nemzetközi merítés, örül, hogy a gyűjteményükbe bekerül ez az anyag. A biennálé kapcsán igyekeznek olyan eseményeket szervezni, amelyek azt a magyar és román közönség számára egyaránt vonzóvá teszik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés