Megnyitotta kapuit a 13. EMI-tábor Gyergyószentmiklósón, a 3-as kilométernél. A tegnap kezdődött rendezvény célja bemutatni a magyar kultúra értékeit, hagyományait a fiatalos környezetben kialakított tábor keretében.
2017. július 27., 00:142017. július 27., 00:14
Megnyitotta kapuit a 13. EMI-tábor Gyergyószentmiklósón, a 3-as kilométernél. A tegnap kezdődött rendezvény célja bemutatni a magyar kultúra értékeit, hagyományait a fiatalos környezetben kialakított tábor keretében.
A táborozókat Bíró András Zsolt, a Magyar Turán Alapítvány elnöke köszöntötte. A hagyományőrző alapítvány első alkalommal vesz részt a tábor szervezésében. „Egységesen, egy elválaszthatatlan nemzetben gondolkodunk, így mi is a székelyföldi emberek törekvését és az anyanyelv fennmaradását támogatjuk” – emelte ki. A táborozó fiataloknak szánt üzenetében rámutatott arra, hogy együtt, egy közös céllal erősebbek lehetnek, valamint hozzátette, hogy minden EMI-táborhoz hasonló rendezvényre szükség van, amelyek a magyar identitás megerősödését szolgálják.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere a gyergyói közösség üdvözletét tolmácsolta az EMI-tábor résztvevőinek. Úgy vélte, a magyar nemzet fejlődéséhez biztos pontokra van szükség, akárcsak az EMI-tábor, ahol nyíltan felvállalhatóak és kimondhatóak a nemzetünk fejlődését szolgáló gondolatok. A nyitóbeszédek sorát Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke zárta, aki a fiatalok magyarságra nevelése, oktatása céljából tart fontosnak egy ilyen rendezvényt. Idén politikailag visszafogottabb lesz a rendezvény, a magyar kultúra, hagyomány és történelem mellett azonban sport és tematikus sátrak várják az érdeklődőket – mondta az EMI-tábor főszervezője. „Az EMI-tábor az ide érkező fiatalokért jön létre évről évre, a magyar nemzet tanításáért, a történelem újraértelmezéséért, valamint szórakozásért.” – summázott az EMI elnöke.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!