Sok fehér gólya esik áramütés áldozatául

Minden évben hallani fészekből kizuhanó fiókákról, gépjárművek által elgázolt egyedekről, ám a legtöbb fehér gólya kétségtelenül áramütés áldozata lesz.

Farkas Orsolya

2024. július 31., 08:502024. július 31., 08:50

A megyében mostanra meglehetősen ismertté vált, sepsiszentgyörgyi székhelyű Justice for Animals (Igazságot az Állatoknak) nemrég adta hírül, hogy két nap alatt több áramütéses esetet is jeleztek számukra a megyében. Mindeközben Wotsch Gyöngyvér, aki önkéntes alapon, kizárólag jó szándékból ment gólyákat saját költségen, idén tizenkettőt szállított el Szeben megyébe kezelésre.

A Rara Avis Madártani Egyesület, amely nem mellesleg az egyetlen, kifejezetten madármentés céljából létrejött szervezet a térségben, idén tíznél több gólyát gondozott. A valóság azonban az, hogy a súlyosan sérült egyedeket aligha lehet ellátni a megyében, emiatt a mentés is a kelleténél nehezebben megy.

Mindenhol tömegesen pusztulnak az áramütést elszenvedett gólyák, ez Háromszéken sincs másképp. Igyártó Nándor, a Justice for Animals elnöke Illyefalván rövid időn belül, ugyanazon a szakaszon két egyedet talált, Cófalván, Kökösön és Feldobolyon egy-egy áramütött gólyáról értesítették, mindössze két nap leforgása alatt. Mint mondta, az egyesületet korábban többször hívták hasonló esetek miatt Rétyre, Zágonba, Borosnyóra és Kézdivásárhely környékére is.

Galéria

„Kökösön két áramütéses gólyát láttam. Ehhez hozzáadódnak a Nándor által említett esetek, de Papolcon is történt ilyen idén. Utóbbi alkalmával azok, akik látták, elmondták: amint felszállt az oszlopra a gólya, rögtön visszazuhant a földre” – mesélte a Zalánban élő Wotsch Gyöngyvér, aki már három éve ment madarakat, kiváltképp gólyákat. Mindkét megszólalónk egyetért abban, hogy nagyon sokszor emberi mulasztás okozza az áramütést, szakértőkkel való beszélgetés után ugyanis kiderült, több oszlop nincs rendesen leszigetelve az érintett településeken.

„Ahol nincs leszigetelve az oszlop, ott megtörténik, és elég sok helyen van ilyen probléma. Mi abban próbálunk segíteni, hogy magasítót teszünk a fészek alá, és ez így megóvja valamelyest a madarakat. Évekkel korábban mindenhol csupasz vezetékek voltak, most több helyen ki vannak cserélve műanyag burkolatú vezetékekre, ezek például már nem jelentenek a veszélyt a gólyákra” – adta értésünkre Kelemen László, a több mint húsz éve fennálló Rara Avis Madártani Egyesület vezetője. Az áramütés azonban csak egyetlen a gólyákat fenyegető veszélyek közül.

„Már a tavasztól érkeztek bejelentések sérült gólyákról. Leghamarabb olyan esetekben kerültek hozzánk, amikor a fiókák kikelését követően a szülő kidobta azokat a fészekből. Most van az a periódus, amikor próbálgatják a szárnyukat, lekerülnek a fészekből, de nem tudnak visszarepülni. Továbbá több áramütéses, gázolásos esetet is jeleztek” – magyarázta a madárvédő szervezet elnöke, aki még így is szerencsésnek véli, hogy tíz hívásból hét alkalommal nem szorul orvosi ellátásra az adott madár, elegendő csak tájékoztatni a hívó félt arról, hogy a fennálló helyzetben hogyan kell helyesen cselekedni.

Galéria

Például többen jelezték, hogy fél lábon álló gólyákat láttak a fészkekben, és attól tartottak, hogy a másikkal gond lehet. Kelemen László szerint ez teljesen természetes, komfortos pozíció a gólya számára, váltogatva áll egyik-másik lábán, ezekben az esetekben felesleges aggódni, értelmetlen közbelépni. Ami a valódi sérülteket illeti, több mint tíz gólya került gondozásra a madárvédő egyesülethez idén, a repülésre képes egyedeket éppen a napokban engedték szabadon. Ez viszont csak apró része a valóságnak, sokkal több segítségre szoruló madárról is hallott, akiket mások mentettek meg.

„Rengeteg autó által elütött gólyát is látunk, a torjait például rettentően összeroncsolt állapotban találtuk. Ott nemrég fejezték be az útszakasz felújítását, a mezei utat aszfalt váltotta, az autósok pedig a kelleténél gyorsabban hajtanak keresztül rajta” – magyarázta Igyártó Nándor, aki szerint az autósok részéről is jóval nagyobb figyelem szükségeltetik. A vele együttműködő Wotsh Gyöngyvér idén mentett olyan gólyát is, amelynek felgyúlt a fészke, lebénult, vagy egyszerűen képtelen volt repülni.

„Nagyon-nagyon rosszak a körülmények. Kovászna megyében nincs olyan állatorvos, aki kifejezetten a madarakra szakosodott volna. Ha például a szárnyuk, lábuk törött, akkor az orvosok többsége itt automatikusan a végleges altatás mellett dönt” – vélekedett a Justice for Animals vezetője. Mint mondta, Szeben megyében sikerült találni egy szakorvost, aki igazi „csodákat” is tesz a menthetetlennek tűnő madarakkal is, ezért Gyöngyvér közbenjárásával egészen a Kereszténysziget községben található Friends of Storks (Gólyák Barátai) nevű egyesülethez utaztatják a sérülteket, saját pénzből.

Galéria

„Ez az egyik jó megoldás, mert ha súlyosabb problémáról van szó, sajnos a környéken nincs specializálódott állatorvos. Most van egy fiatal orvos, aki madarakra szakosodna, de ez egy hosszabb folyamat” – fűzte hozzá a témához Kelemen László. Ugyanakkor kihangsúlyozta: a különböző vizsgálatokat a sepsiszentgyörgyi K2 Kisállatkórház is elvállalja, abban az esetben, ha műtétre szorul a madár, viszont csak az orvos dönthet a sorsáról. „Azok a gólyák, akik hozzájuk kerültek és menthetők voltak, mi fogadtuk be. A megállapodás nem szűnt meg, az idén is több madár került onnan hozzánk, szoktak értesíteni” – világosított fel Kelemen László.

„Hordozom a gólyákat, folyamatosan. Tavaly busszal küldtük, a sofőrök elvitték, most már saját autóval megyünk. Ha én nem tudok kimenni a helyszínre, Nándor szokta elhozni hozzám a gólyákat és én viszem tovább” – magyarázta Wotsch Gyöngyvér, aki iratcsomót is készít a mentett gólyákról fényképekkel, telefonszámokkal, helyszínmegjelöléssel ellátva mindegyik esetet. Mindezt azért teszi, hogy védett madarak lévén hivatalosan dokumentáljon mindent. Idén tizenkétszer szállított sebesülteket Rétyről, Nagyborosnyóról, Barátosról, Torjáról, Székelytamásfalváról és Árkosról is.

Galéria

„Nem kapok senkitől sem különösebb segítséget. Nyugdíjas vagyok, ezt önszántamból csinálom. Megismerkedtem ezzel a hölggyel, Miruna Grițuval (a Gólyák Barátai Egyesület elnöke szerk. megj.), mondhatni, hogy jó a kapcsolat közöttünk, és minden gólyát átvesz. Sajnos az idén a két fióka pusztult el, azok még alig voltak tollasok, és a tamásfalvit el kellett altatni, mert három hétig kezelték, de nem tudott felállni, le volt bénulva mind a két lába” – emlékezett vissza az idei történésekre. Tavaly 14 gólyán tudott segíteni, de több baglyot, galambot is mentett, valamint új gólyafészket is felszereltetett már saját költségen.

„Ha az ember sérült madarat talál, jelezhet nekünk, viszont nem tudunk száz százalékban, azonnal regálni, főleg úgy, hogy nagyon kevesen vagyunk. Mégis, ez az egyedüli esély, hogy egy ilyen szakszervezethez eljuttassuk őket” – összegzett Igyártó Nándor a mentések kapcsán.

Kelemen László úgy véli, egyre többen figyelnek oda a madarakra, és dicséretesnek tartja, hogy mások is felkarolták az ügyet. „Nekünk az lenne az öröm, ha lenne fiatalság, utánpótlás, mi már több évtizede foglalkozunk ezzel. Kell a fiatal gondolkodás, ambíció, mi több ezer gyerekkel foglalkoztunk az évek során. Reméljük, hogy valahol ez meg fog térülni” – foglalt állást. Hozzátette: egyesületként gyakran ütköznek anyagi korlátokba, de a mozgásterük is véges, ha naponta tíz helyre riasztják, nem tudnak mindenhol ott lenni. Így tehát minden ilyen szervezetnek kapóra jön a támogatás, és a friss, fiatalos hozzáállás, hogy a mentési akciók ne álljanak le a megyében.

Galéria

Fontos, hogy amennyiben sérült, röpképtelen gólyát lát, hívjon segítséget. A Justice for Animals Egyesületet a 0747-931 377-es, a Rara Avis Egyesületet a 0722-313 371-es telefonszámon lehet elérni.

Címlapfotó: Justice for Animals Facebook-oldala

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust